54041

Összesített eredményei alapján a bacsfai Bittera Kitti nyerte a 2014-15-ös Európa-kupát a női tőrözők U23-as mezőnyében.

A fiatal tehetség részt vett a vicenzai U23-as Európa-bajnokságon, ahol a kitűnő 12. helyet szerezte meg. A legjobb 16-ba kerülésért folytatott küzdelemben a román színekben versenyző Magyar Petrát győzte le, a legjobb nyolc közé jutásért pedig a címvédő Jelínska Martina ellen kellet pástra lépnie. Az utolsó harmadban Kittinek kockáztatnia kellett, amit az öt évvel idősebb és tapasztaltabb lengyel sportoló ki is használt.

Az Európa-bajnokságon elért 12. hely azt jelentette az Európa-kupa pontozásos rendszerében, hogy elegendő pontja lett, hogy az U23-as kategóriában első legyen, elnyerve ezzel az Európa-kupát. Bittera Kitti még csak tizennyolc éves, azaz nála 5 évvel idősebbek mezőnyében sikerült megszereznie az Európa-kupa első helyét.

„Ez a legnagyobb sikerem az évben, hiszen mint első éves juniornak nagyon nehéz volt érvényesülnöm ebben a kategóriában. A kupának összesen hét állomása volt, én ebből csak 4 versenyen vettem reszt. Legjobb eredményem Mödlingben született, ahol 3. helyezést értem el. Múlt heten került megrendezésre a junior szlovák bajnokság, ahol szintén első lettem, csapatban pedig 2. helyezést értük el. Még sok verseny van előttem, mint például a junior szlovák bajnokság illetve a felnőtt Európa- és világbajnokság, mely Moszkvában lesz. Elégedett vagyok ezzel a szezonnal, remélem jövőre is hasonló eredményeket fogok elérni” – nyilatkozta a bacsfai vívó-tehetség.

mj, Felvidék.ma