54631

Gubik Ági 1977-ben született Zselízen. Színészi pályáját Szlovákiában kezdte a Posledná večera (Utolsó vacsora) című rövidfilmben, majd Magyarországon is megnyíltak előtte a filmes kapuk. Ő játszotta a főszerepet Till Attila első nagyjátékfilmjében, a Pánikban. Alakítását 2008-ban a Legjobb női főszereplő díjával jutalmazták a filmszemlén. 2011 – 2013 között a Haction című sorozat Grétáját alakított, de az igazi áttörést a Barátok közt jelentette számára. Berényi Ágnes szerepéért megkapta a Televíziós Újságírók Díját. Július 12-én, vasárnap pedig Martosra látogat, hogy meséljen színészetről, sikerről és arról, hogyan hódította meg felvidéki magyarként a magyarországi közönség szívét.

martfeszt.sk/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54621,54601,54444,54397,54363,54300,54257″}