54597

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége az idei évben is megszervezi gyermektáborait. Az alkotótábort és a vers- és prózamondó tábor helyszíne Komárom. Mindkét eseményt július elseje és ötödike közt tartják meg.

„A Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábort 12. alkalommal kerül megrendezésre mintegy negyven gyermekkel. A Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótábort pedig 5. alkalommal tartjuk meg. Erre kilencven alapiskolás tanuló jelentkezett be” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Jókai Tibor, a SZMPSZ elnöke.

Az alkotótáborban a tanulókkal hazai művésztanárok foglalkoznak majd három csoportba osztva. Ezáltal nyújt hasznos felkészítést a különféle rendezvényekre a képzőművészeti pályázatokra, versenyekre történő felkészüléshez. A foglalkozások témája: újszerű képzőművészeti technikák megismerése és alkalmazása a vizuális és képzőművészeti nevelés órákon. A tábor célja, a tehetségek felkarolása a vizuális nevelés eszközeivel.

A vers- és prózamondó tábor lakóival magyarországi szakemberek foglalkoznak. A foglalkozások két csoportban zajlanak. A tábor célja, a hasznos felkészítést nyújtása a különféle rendezvényekre és versmondó versenyekre. A foglalkozások témája: szövegválasztás, szövegelemzés, előadásmód, beszédtechnikai gyakorlatok, drámapedagógiai foglalkozások, személyiségfejlesztő gyakorlatok.

Amint Jókai Tibor korábban megfogalmazta: „Nyári értékteremtő táborunk a nagy mesemondó, Komárom szülötte, Jókai Mór nevét viseli, ami egyrészt a régió megbecsülésének jele a nagy író, szellemi értékeink felé, másrészt kifejezi az együtt eltöltendő hét küldetését: az anyanyelv feltétlen szeretetét, ápolását, a bennünket és életünket meghatározó érzésvilág kialakítását, a gondolatok és nemes eszmék tolmácsolása hogyanjának és mikéntjének elsajátítását. A versmondó tábor további küldetése a tehetségek felfedezése és gondozása, aminek alapfeltétele az adottság, amihez 99% szorgalom, akarat, kitartás, feladattartás párosul, tehát a nemes gondolatok tolmácsolására, a vers szeretetére elkötelezett erős személyiség kimunkálása. Ez a feladatunk. A Komáromban eltöltött tömény egy hét lehetőséget teremt, új világot nyit az ifjú ember előtt. Ez a város maga is szereti és megbecsüli a művészetet, azért is ad otthont a szép szó iránt érdeklődő gyermekeknek. A város szellemisége, a magyarság nagyjainak a megbecsülése, szellemi üzenetüknek a meghallása és a nemes gondolatokkal való jó sáfárkodás mintaként szolgál a Felvidék más régiói számára is.”
A Jókai Mór Vers- és Prózamondó Táborról az Eseménynaptárunkban is olvashat ITT>>>.  A Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótáborról az Eseménynaptárunkban is olvashat ITT>>>.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”54474,48463″}