54321 Hanván

A Beszéljük meg! elnevezésű rendezvényt Gömörben immár második alkalommal a festői környezetben fekvő Hanván, a Diakóniai központban tartották június 10-én.

Az MKP helyi szervezetének elnöke, Maczko Gábor és Juhász István házigazda üdvözölte a megjelenteket. A rendezvényen részt vett Auxt Ferenc, az MKP Rimaszombati járási elnöke, Bán Zoltán, Cziprusz Zoltán és a környező falvak polgármesterei is.
Berényi József bemutatta a szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételeiről szóló dokumentumot.
Bán Zoltán véleményében kifejtette, hogy teljes mértékben egyetért a felvázolt dokumentummal, úgy gondolja, ezzel már régebben is kellett volna foglalkozni, egy kis késében vagyunk.
“Minél szélesebb körben kell a köztudatba bevinni, hogy megértsék, hogy magyarnak megmaradni, s ebből az áldatlan helyzetből kitörni és megmaradásunkat, fejlődésünket biztosítani tudjuk, szinte ez az egyedüli megoldás” – vélekedett.

54321 RimaszombatbanA rendezvényen több olyan témát is megbeszéltek a résztvevők, melyek leginkább problémát jelentenek a mindennapokban, a régióban: a magas munkanélküliség, az infrastruktúra hiánya, a romakérdés, iskoláink helyzete, ami sajnos már nem nyújtott olyan festői képet, mint maga a környezet.

A Beszéljük meg! rendezvény első alkalommal Rimaszombatban június 4-én zajlott, ahol A. Szabó László volt a vendég előadó. A Rimaszombati járásban a következő Beszéljük meg! helyszíne Nemesradnót lesz június 24-én. Itt Bárdos Gyula lesz a vendég.

mkp.sk/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”53193,52366,51893″}