54304

Kiss Otília, hitét megélő református tanárnő egy olyan anyanyelvi vetélkedőt álmodott meg BACS néven (Bodrogközi Anyanyelvi Csapatverseny), mi több, valósított meg, ami izgalmas volt, kreatív és ösztönző.

Már februárban elindult a verseny, ami abból állt, hogy egy-egy községben a Csemadok által létrehoztak 3-4 fős csoportokat ifjakból, akik e-mailben megkaptak havonta egy feladatlapot. A versenyzők törték a fejüket, könyvekben kutattak és a világhálón, nagymamákat és más időseket faggattak-nyaggattak, hogy helyesen megoldva visszaküldjék a feladatlapokat. Majd három feladatlap után jött a döntő a már említett napon Örösben.

A három legjobb csapat május 30-án mérte össze tudását egy olyan versenyen, amit még a közönség is nagyon élvezett. A 6 éves nézőtől a 96 évesig izgatottan szurkolt csapatának, és tanult a feladatokból.

“A kezdeményezés alapja lehetne egy anyanyelvi vetélkedőnek, akár egész Felvidékre kiterjedően, hisz nagyon átgondolt, színes és izgalmas anyagot hozott létre a kezdeményező. Nagyon várjuk, hogy legyen folytatás, és hagyománnyá nője ki magát ez a kezdeményezés, mert a magyar nyelv érték, meg kell őrizni, és szerintem ez az egyik lehetőség, amibe belekapaszkodhatunk.
Nekünk, református lelkészeknek ez a kezdeményezés nagy segítség lehet, teljes vállszélességgel kellene mellé állni támogatóként, hisz küzdünk az evangélium terjedéséért, de azért is, hogy gyönyörű magyar nyelvünkön szálljon az ég felé a dicsőítő ének és imádság. Hála legyen az Úrnak, hogy ad olyan testvéreket, akik ilyen alkalmakat megszerveznek” – Kiss Miklós, az Örösi Református Egyházközség lelkipásztora.

refzem.eu nyomán Felvidék.ma