A családfakutatók Hont északi tájaira is ellátogattak, felkeresték többek közt Korponát, a történelmi Magyarország egyik legrégibb városát, amely az azonos nevű patak völgyében települt, s a mai Besztercebányai megye egyik járásának központja.
„Fekvése a városnak, mely Hont és Zólyom megyék közt épen az északi határt képezi, s minden oldalról erdős hegyekkel van körítve, igen regényes” – olvassuk a helységről szóló leírást a Magyarország képekben című kiadványban. (Nagy M. szerk., 1870. 25. l.) Fényes Elek is csodálattal írt Korponáról, megjegyezve többek közt: „Fekvése szőlőhegyek s gyümölcsös kertek közt igen gyönyörű, s mivel a zólyomi hegyláncz az északi szeleket
feltartóztatja, éghajlata is sokkal szelidebb s melegebb, mint a megye többi vidékein. Szőlőhegye savanyú bort ád ugyan, de gyümölcsére nézve annál híresebb.” (1851. 250. l.)
Kedvező fekvésénél fogva e vidék is igen régen lakott lehetett már. Korpona környékén a bronzkorban bukkantak fel sűrűbb telephelyek. A város területén a luzsicai kultúra emlékei kerültek elő, többek közt egy hamvasztásos temetkezési hely maradványai. (Labuda, J., 1995. 9. l.)
A várost a túrázók gazdag történelmi hagyományian kívül további két oknál fogva is fontosnak tartották megtekinteni. Az egyik az, hogy történelme során jelentős szerepet töltöttek itt be a Szmrecsányiak, a másik pedig az, hogy egy ideig itt élt az Ipolyi-Stummer család, s a neves tudós, Ipolyi Armold püspök, illetve testvére, Lajos itt végezte iskolái egy részét.
Korponán a XIII. században már állt a város kisebb dombján a katolikus templom, a település pedig „teljesen be volt kerítve”. 1546-ban Balassa Menyhárt azonban könnyűszerrel megostromolta, s nagy kárt okozott benne. Ezt követően s Drégely 1552-es eleste után Ferdinánd megerősítette a helységet, kijavították a falakat, a város körül pedig egy megerősített külső palánkszerű erődvonalat húztak fel. A város tehát fontos véghellyé vált: az egykori román-gótikus templomot is megerősítették, s a végvárrá alakult városközpont nemcsak a helyi polgároknak, hanem a vidéki nemességnek is menedéket adott. A török időkben ezért Zólyom, Árva, Liptó, Turóc, Trencsén, Bars, Hont, Nógrád vármegyék is több ízben járultak hozzá a város kőfalainak „jó karban való tartásához”. Korpona ekkor védhelye volt a bányavárosoknak, menedéke az olyan gazdag „nemes nemzetségeknek”, mint a Szentiványiak, Gerhardok, Madáchok, Beniczkyek, Semberyek, Péchyek, Radvánszkyak, Balassák, Szmrecsányiak, Boryak, Zmeskallok, Podmaniczkyak stb. 1554-ben a helyőrség 
létszáma már megközelítette a hatszázat: 400 lovas és 189 magyar gyalogos tartózkodott itt, ami több volt, mint az akkori kassai katonaság. A híres korponai kapitányok közül megemlíthetjük Krusich Jánost /1553–1562/, Ujfalusy Ferencet /1556–1564/, Fáncsy Györgyöt /1583–1586/, Bory Mihályt /1665–1667/ és másokat. (Matunák, 1901.) 1670-től Korpona kapitánya volt Balassa Bálint /?1626–1684/, neves költőnk nagybátyjának a leszármazottja, Hont egykori főispánja, akinek vitézei kétszer is megvédték a töröktől a várost. A király tanácsosa a főúri epigonlírát is művelte, s megírta költőelődjének verses életrajzát is.
A XVI. század elején ugyancsak a török ellen, egész pontosan megfigyelőhelyként épült a város feletti őrtorony, a Tarisznyavár is, amit a csoport tagjai is szemügyre vehettek. A monda szerint a korponaiak azért nevezték el így a 
tornyot, mert az olyan kicsi volt, akár egy „pásztortarisznya”. Kicsisége ellenére az esztergomi kapitány nagy fontosságot tulajdonított a toronynak. Szigorúan megparancsolta az őrségnek, hogy mihelyt a török felfelé nyomul a völgyön, adjon tűzjelet a dombról. A pattantyúsnak lövetnie is kellett. Az első lövés óvatosságra intette a lakosságot, a két egymás utáni az ellenség közeledtét jelezte, a három meg arra figyelmeztetett, hogy a török már átlépte a város határát.
1605. november 17-én a vármegyék és a szabad királyi városok képviselőivel, valamint kétezer huszárral és tízezer hajdúval Bocskai érkezett a városba, melynek falai közt november 24-én megkezdődött a híres korponai országgyűlés. A fejedelem december 12-én e helyütt adta ki kiváltságlevelét a hajdúkérdés gyökeres rendezésére, majd három nap múlva elhagyta a várost. Eme eseményre emléktábla emlékeztet Korponán, amit szintén megtekintettek a látogatók.
A Rákóczi-szabadságharc idején Korpona a felkelés végéig híve maradt a fejedelemnek. 1708. okt. 23-án báró Andrássy György, Rákóczi tábornoka magával vitte a város tizenegy ágyúját, Korponát pedig felgyújtatta, hogy a
császáriak semmit se találjanak ott.
A városban hajdan, sajnos, szomorú dolgokra is sor került, hisz még boszorkányokat is égettek itt, volt olyan esztendő, mikor nem kevesebbet, mint tizenkettőt állítottak máglyára.
1724-ben Olasz Pál püspök algimnáziumot alapított Korponán, amely /egy-két évtől eltekintve/ 1848-ig folyamatosan működött. Ebben az iskolában tanult például Ipolyi Arnold, aki – a megye monográfiaírói szerint – „e város régi emlékei között merítette a történet és régészet iránt való első inspirációit és szeretetét”. A gimnázium a később Ipolyi Arnoldról elnevezett utcában működött, a mai múzeummal szemben. Ennek sarkán a piaristák rendháza állt, amely még még is megvan. Itt laktak azok a tanárok, akik Ipolyit is oktatták. A családfakutatók természetesen ezeket az épületeket is felkeresték. Első utunk során Miroslav Lukáč történész, a múzeum dolgozója a piarista gimnázium ama anyakönyvét is bemutatta, amelyben Ipolyi Arnold adatai szerepelnek.
Ipolyi korponai éveiről s gimnáziumi tanulmányairól, illetve a városról s annak néhány nemesi családjáról a földi, Pajor István Emlékek és rajzok a 48 előtti jó világból (Balassagyarmat, 1897) című könyvében olvashatunk. Pajor egyébkén Korponán osztálytársa volt Ipolyinak, akivel egész élete során jó barátságban voltak, s rendszeresen leveleztek. Ő írja, hogy volt Korponán a negyedik osztályt oktató Wagner professzor úrnak egy olyan hallgatója is, „aki később mint tudós, mint iró, mint ember és bölcsész, mint műbarát, mint államférfi, mint a nemzeti kultúra elővivője és meczénása, s mindenekfölött mint hazafi és főpap európai hirre emelkedvén, a korponai gymnasiumnak emlékében örökké ragyogó csillag marad. /…/ Ugy hiszem, alig kell mondanom, hogy ez alatt a monumentális nagy férfiú alatt Ipolyi-Stummer Arnoldot értem, aki csaknem harmadfél évvel lévén ifjabb nálam, alig haladta meg a 10-ik életévét, midőn már Wagner úr (…) kezei közé került”. Azért fontosak számunkra Csalomjai Pajor visszaemlékezései, mert megtudhatjuk, hogy Stummerék 1833-ban már Korponán laktak, s fény derült az ottani életmódjukra is. Többek közt az alábbiakat olvashatjuk a könyvben: „[…] Pajor János és Stummer Ferenczék házi nyelve kizárólag a magyar volt, azon oknál fogva, mert az első családban nem akarhatták, hogy a négy serdülő gyermek gyakorlat hiánya miatt a hazai nyelvet elfelejtse, Stummeréknél pedig, mert ők mint magyar megye szülötti és előkelő birtokosok a tót nyelvben magok is járatlanok valának.”
A fentebb említett anyakönyvet lapozgatva az is kderül, hogy Ipolyi már korábban is Korponán tanult. Az első lévai gimnáziumi év után a következő hármat itt végezte. Ennek részletesebb tárgyalása azonban egy külön tanulmány témája.
Visszatérve még Pajor Istvánhoz, megemlíthetjük, hogy könyvében bemutatja a rokon Cornides János városbíróék emeletes házát is, ahol ő egy ideig diákként lakott, s ahol a „nyájas és kellemes háziasszonnyal, aki a magyar nyelvet kevésbé folyólag beszélte”, ő csak „tót nyelven közlekedett” Korponának egyébként több magyar származású városbírója is volt, többek közt, Palásthy László, Szelényi András, Szabó Mihály, Kelecsényi István, Plachy Lajos .
Korpona műemléki szempontból is értékes város. A régen beolvadt szász telepesek emlékét még ma is őrzi a város főterének négyszögű alaprajza s az itt látható néhány reneszánsz és barokk eredetű patríciusház. Itt ugyancsak körülnéztek az egykori nemesurak utódai.
A római katolikus templom, mely az erődrendszer fontos része volt, a XIII. század első felében épült háromhajós 
román bazilikaként. Sokszori átépítés után ma barokk külsejű és berendezésű, több értékes gótikus és reneszánsz elemmel, képpel és faragvánnyal. A XV. században a szentélyt gótikus stílusban átépítették. A hajó barokkos átalakítására 1669 és 1705 közt került sor. A XVIII. században az orgonakarzatot klasszicista formájúra változtatták. A középső hajó nyugati részében megmaradt az eredeti román kori karzat. A román kori boltozat ma már csak a torony alatti emeleti részen látható.
A templom külső falában látható egy Szmrecsányi-emlékkő. A Szmrecsányiaknak egyik ősi fészkük volt Koropona. Közülük valamennyien megbecsült polgárai voltak a városának, s többek – Szmrecsányi Imre, Szmrecsányi Gáspár, Szmrecsányi Ignác – a városbíró tisztjét is betöltötték. Biztosra vehetjük tehát, hogy a város Bazilikatemplomában, melynek fenntartásához a család is hozzájárult, több leszármazottjukat kereszteltek, eskettek. A család kapcsolatban állt a Pirstl-Krecsémry családdal is. Ipolyiék édesanyja, Szmrecsányi Arzénia révén épp egy ilyen örökség után jutottak a korponai házukhoz. Természetesen a városban sok-sok látnivaló és magyar vonatkozás van még, ám a túra kapcsán most csak ennyit állt módunkban bemutatni. A csoport innen Selmecbány felé vette útját, amiről szintén beszámolunk majd.
Csáky Károly, Felvidék.ma
Képek a szerző gyűjteményéből
{iarelatednews articleid=”54332,54331,54296″}
