54459

Több aktuális témáról, köztük a migrációról, Görögország jövőjéről és az ukrajnai helyzetről is tanácskozott pénteken, június 19-én, Pozsonyban Robert Fico kormányfő David Cameron brit miniszterelnökkel. A találkozó utáni sajtótájékoztatójukon közösen álltak ki a menekült kvóták érvényesítésével szemben és az Európai Unióban megvalósítandó reformok mellett – közölte az MTI.
Robert Fico a kétoldalú tanácskozás után kifejtette: David Cameronnal közös álláspontot képviselnek abban, hogy az észak-afrikai migráció kezelésére nem megfelelő megoldás a menekültek újraelosztására szolgáló kvótarendszer. Ebben a kérdésben ugyanis véleménye szerint csak az önkéntesség és az egyes tagországok által egyénileg felkínált megoldási lehetőségek mentén lehet megoldást elérni. Hozzátette: megegyeztek abban is, hogy a menekültek beáramlását elsődlegesen a probléma keletkezésének helyszínén, jelen esetben Észak-Afrikában kell kezelni.

A szlovák kormányfő beszámolt arról is, hogy a brit kormányfővel folytatott tanácskozáson terítékre kerültek az EU-n belül megvalósítandó reformok és a nemzeti parlamentek szerepének erősítésének kérdése is. Az előbbivel kapcsolatban Robert Fico azt mondta: Szlovákia általánosságban üdvözli az unió megreformálását célzó párbeszédet, míg az utóbbival kapcsolatban annak a nézetének adott hangot, hogy Szlovákia kis országként a “mélyebb” uniós integráció haszonélvezője, ugyanakkor megérti és legitimnek tartja a tagországok nemzeti parlamentjei szerepének megerősítését célzó igyekezeteket.
A kétoldalú megbeszélésen Görögország is szóba került. „Kívánjuk, hogy Görögország maradjon az eurózóna tagja, de nem minden áron. Mi felkészültünk arra az esetre is, ha esetleg kilépnének a zónából. Folyamatosan azon leszünk, hogy Görögország tisztességesen hajtsa végre a rászabott uniós házi feladatokat” – jegyezte meg a TASR hírügynökségnek. David Cameron a sajtótájékoztatón megköszönte Szlovákia a reformokat támogató álláspontját.

Fico az Ukrajnának való segítségnyújtással kapcsolatban azt mondta: Szlovákia a gázszállítás, valamint a humanitárius segítség és tapasztalatátadás terén segíti Ukrajnát. A helyzet rendezésével kapcsolatban hozzátette: a párbeszéd folytatásában látják a megoldás lehetőségét. David Cameron brit miniszterelnök a szlovák kormányfővel való találkozója után részt vesz a Pozsonyban pénteken délután kezdődő Globsec kül- és biztonságpolitikai konferencián.

Felvidék.ma
Fotó: TASR

{iarelatednews articleid=”54434,54126,54085,54042″}