54220

realitások ide, gazdasági-üzleti érdekek oda, racionalitás és tisztesség pedig ide-oda: oroszbarátság fertelmes gyanújába keveredni manapság nem túl kellemes dolog holmi közép-kelet európai ország vezetője számára. A szakadék szélén tangózó úgynevezett Nyugat hipokritái gondoskodnak arról, hogy az ezzel kapcsolatos hangulat mindig meglegyen.

Így járt Orbán Viktor magyar miniszterelnök, akit Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatott meg még februárban. Nincs az a tárolóeszköz a világon, amibe belefért volna az a rengeteg váladék, amit a magyar miniszterelnök nyakába zúdítottak az aggódók. Még a legendás magyar-lengyel barátságot is próbára tette (helyesebben mondva: próbára tetették) az orosz államfő budapesti látogatása.

És nincs ez másként Robert Fico múlt heti moszkvai útja esetében sem. Noha világos volt – ez már csak a delegáció összetételéből és a programból is kitűnhetett még a legbunkóbbak számára is – hogy a szlovák fél mindenekelőtt boltolni megy Oroszországba, a keresztvizet azonnal leszedték róla a nyugati hipokriták helyi kirendeltjei. Eszemben sincs félteni Fico miniszterelnök idegeit, de fárasztó lehet a butaság és/vagy képmutatás eme rémisztően sűrű dzsungelében utat törni. Legutóbb a TA3 hírtelevízió hétvégi politikai-közéleti műsorában tett erre kísérletet a szlovák kormányfő.

Az oroszok által kiadott tiltólistáról – amely 89 személy beutazását tiltja meg Oroszországba – szólva például rendkívül világosan és korrektül fogalmazott: “Nem vagyok sem Oroszország, sem más ügyvédje, de ha az oroszok tiltólistájáról beszélünk, akkor én emlékszem egy másikra is – amely pedig orosz politikusok beutazását tiltja meg az EU területére. Ha mi megtiltjuk a beutazásukat az EU területére, akkor ne csodálkozzunk azon, ha Oroszország is elkészíti a saját listáját. Legalább ne legyünk képmutatók!”.

Moszkvai útjával kapcsolatban is rövidre zárta a témát: “Mivel Oroszország kiemelt üzleti partnere Szlovákiának, ezért bennünket a kölcsönös gazdasági együttműködés érdekel, az egész út ennek a szellemében telt. Nekem édesmindegy, hogy ez az újságíróknak tetszik-e vagy sem, egyedül az számít, mit mond erre a szlovákiai nyilvánosság”.

Fico szerint a moszkvai útja miatt keltett hangulat már a jövő évi választásokat megelőző kampányidőszak velejárója, bár oly mértékű gyűlöletet tapasztal már most, hogy maga is kezd tőle félni – mondta a hírtelevízió műsorában.

Szűcs Dániel, Felvidék.ma