54323

A Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes a 25. Szlovákiai Gyermek Néptáncegyüttesek Országos Versenyén Likavkán, Varga Lia: Virágvasárnap című alkotásával aranysávos minősítésben részesült, valamint elnyerte a verseny fődíját.

“Külön öröm számunkra, hogy egyetlen magyar együttesként a hagyományos magyar tánckultúra értékeit is közvetíthettük a csodálatos liptói közönségnek. Külön köszönet Palčo Kingának és Gyenes Barbarának nélkülözhetetlen segítségükért” – írta Varga Norbert, a csoport vezetője a facebook bejegyzésében.
54323 oklevélHozzátette, június első hétvégéjén a likavkai Országos Seregszemlén Besztercebánya megye képviselőjeként léptek színpadra, s nyújt ízelítőt a hazai magyar folklórból.

A Tavaszköszöntés az Ipoly mentén és Zoboralján alcímet viselő előadást a Magyar Interaktív Televízióban ITT>>> tekinthetik meg, a felvétel a losonci regionális elődöntőn készült.

A Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes 1995 szeptemberében alakult. A füleki Városi Művelődési Központ, Szabadidőközpont, valamint a Csemadok helyi szervezete mellett múködik. Két részlege van, a Kis Rakonca, a kisebb gyermekek együttese önálló. Évente 20-25 alkalommal lép közönség elé. Rendszeres résztvevői a hazai és nemzetközi fesztiváloknak.

Felvidék.ma