GDP

Az Európai Unió 28 tagállamában és az euróövezet 19 országában szezonális kiigazítással egyaránt 0,4 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben a tavalyi év utolsó negyedéhez képest – áll az EU statisztikai hivatalának kedden közölt második becslésében.

Az adat nem változott a május elején közölt gyorsbecsléshez képest.
Éves összehasonlításban az Európai Unióban 1,5 százalékos, az euróövezetben pedig 1,0 százalékos volt a növekedés.
A már rendelkezésre álló adatok szerint az uniós tagállamok közül negyedéves összevetésben Csehországban (3,1 százalék), Cipruson és Romániában (mindkettő 1,6 százalék) növekedett legnagyobb mértékben a gazdaság.
Lengyelországban 1,0 százalékos, Bulgáriában és Spanyolországban 0,9 százalékos, Magyarországon, Szlovéniában és Szlovákiában 0,8 százalékos növekedést regisztráltak. Visszaesett a GDP Litvániában (-0,6 százalék), Észtországban (-0,3 százalék), Görögországban (-0,2 százalék) és Finnországban (-0,1 százalék).
Éves összevetésben 4,2 százalékkal Csehország és Románia vezeti a rangsort, majd Lengyelország (3,5 százalék) és Magyarország (3,3 százalék) következik. A legalacsonyabb, 0,1 százalékos növekedést Ausztria, Finnország, Horvátország és Olaszország mutatta fel.
Írország, Litvánia és Málta még nem közölt adatokat.
Az Eurostat számai megegyeznek a KSH által múlt héten közölt adatokkal, amelyek szerint az első negyedévben a magyar GDP éves szinten 3,5 százalékkal, naptárhatástól és az egyedi hatásoktól megtisztítva 3,3 százalékkal bővült, az előző negyedévit pedig 0,8 százalékkal haladta meg.

{iarelatednews articleid=”49422,46481,42350,36287,33876″}