5462

Radoslav Procházka, a Háló elnöke szerint az euróövezet felkészült Görögország távozására. Az ellenzéki párt európai kapcsolatokért felelős szakembere, Vladimír Bilčík Procházkával közös sajtótájékoztatójukon elmondta, az euróövezet pillanatnyilag már nem tud Görögországnak segíteni, a sorsuk saját kezükben van. Bilčík szerint az euró Görögország nélkül erősebb lesz. Délkelet-Európa biztonsági stabilitása érdekében rendkívül fontos azonban, hogy Görögország az Unió tagja maradjon.

„Az is lehet, hogy végül mégsem lesz népszavazás, és Görögország anélkül is kilép az euróövezetből. De ha sikeres is lenne a népszavazás, nagy valószínűséggel megbuktatná a Ciprasz-kormányt, ami még nagyobb káoszt jelentene a görög politikában. A grexit, azaz a görögök kilépése soha nem volt közelebb” – fogalmazott Bilčík, aki szerint az euróövezet erre a fejlődésre lényegesen jobban felkészült, mint néhány évvel ezelőtt, és mivel Szlovákiának nincsenek szoros banki és befektetési kapcsolatai Görögországgal, semmilyen nagyobb veszély nem fenyegeti. A Dominó-hatás nem valószínű, és a garanciák kérdése is további tárgyalások témája lesz.

Procházka szerint a grexit lecke lesz a mi számunkra is. „Ha az állam túlságosan elkényelmesedik, és egyszer csak nincs, aki fizesse a számláit, hosszú távon ezt nem bírja ki. Jó, ha az emlékezetünkbe véssük ezt, ha majd egyszer valaki megint adót akar emelni itt, vagy állami közlekedési szervizt kigondolni, illetve eltanácsolni az embereket attól, hogy a takarékoskodás vagy a fogyasztás terén elsősorban a saját ítélőképességükben bízzanak” – mondta.

A Háló párt szerint a külügyminisztériumunknak meg kellene erősítenie az athéni nagykövetségünk személyi kapacitásait a nyári szabadságok időszakára. Mivel több tízezer szlovákiai ember tervezi Görögországban eltölteni a nyári szabadságát, jó, ha megfelelően felkészül az esetlegese segítségnyújtásra.

Az Észak-Afrikából és a Közel-Keletről érkező egyre növekvő bevándorlási veszély miatt a Háló forróvonal létrehozását javasolja, amelyen keresztül a polgárok valamennyi kulcsfontosságú értesülést megkaphatnának. Az információs szerviz az állam részéről ebben a helyzetben a minimum, áll a párt SITA hírügynökségnek eljuttatott állásfoglalásában.

Radoslav Procházka a pénteki tuniszi terrortámadásnak áldozatául esettek hozzátartozóinak is kifejezte a részvétét. A mintegy 40 áldozatot követelő pénteki támadás a tuniszi Sousse városához közeli turistaszálloda tengerpartján történt, amiért a felelősséget az Iszlám Állam vállalta magára. „Éppen a militáns dzsihádizmus jelenti az elkövetkező 15-20 évben a legsúlyosabb veszélyt a világ számára” – jelentette ki a Háló elnöke.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43421″}