54535

Az egészségügy által termelt hiány a jövőben ugrásszerűen nőhet, ezért azonnali lépésekre van szükség, állítja az INEKO intézet. Három területen sürgeti az intézkedések gyors bevezetését, ezek közé tartozik a beteg anyagi hozzájárulása a kezeléshez.

Az INEKO gazdasági és szociális reformokat támogató intézet kedden sajtótájékoztatón ismertette elképzeléseit az általa is betegnek titulált egészségügy gyógyítására egy mélyreható elemzés alapján. Az elsőként ajánlott intézkedése, a kiadások hatékonnyá tétele, elég elcsépeltnek tűnik, ahogyan a krónikus betegségek megelőzésére való koncentrálás is. A harmadik, a betegek fokozatos, szabályozott részvételének (az egészségügy fizetőssé tételének) bevezetése szintén nem először hangzik el a nyilvánosság előtt. Az INEKO érvei azonban elgondolkodtatók. Mivel évről évre nő az idősek, az egészségügyi ellátást inkább igénybe vevők száma, 2060-ra az egészségügy deficitje a GDP 2 százalékát is elérheti. Peter Goliaš igazgató szerint ilyen forgatókönyv vár Szlovákiára a fentebb említett, halasztást nem tűrő intézkedések nélkül. „Az elemzés megállapítja: amennyiben el akarjuk kerülni az adók drasztikus emelését és az állami kiadások nagyfokú növelését, a betegek szabályozott hozzájárulása az ambuláns és a kórházi ellátáshoz megteremti az egészségügy fenntarthatóságának feltételeit” – nyilatkozta az INEKO igazgatója. Ez a hozzájárulás szerinte elejét veszi a felesleges orvosi beavatkozásoknak, a túlságos gyógyszerfogyasztásnak is.

Az elemzés készítői leszögezik, hogy a betegségek okozta elhalálozások 45 százalékát a szív- és érrendszeri elégtelenségek okozzák. 100 ezer lakosra 700 ilyen jellegű elhalálozás jut, s ez két-háromszorosa a nyugat- és észak-európai országok mutatóinak. De Nyugat-Európához képest rosszul állunk a daganatos betegségek okozta elhalálozások tekintetében is. Épp ezért ki kell küszöbölni az egészségügyi rendszer adatkezelési hiányosságait, a hatékonyság és a minőségi mérés szintjének javítására van szükség, s nm utolsó sorban az orvostársadalom és az egészségbiztosítók közötti kommunikációnak is javulnia kell.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53417,52590,48237,44120″}