54085

Nem őszinte, célzatos és álszent Róbert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter szerint az Európai Bizottság javaslata a migráció irányításának javítására. A belügyminiszter a szlovák televízió hétvégi 5 perc múlva 12 című vitaműsorában Bulgária és Románia schengeni övezetbe való fel nem vételével indokolta eme véleményét. „Akkor azt mondták a nyugati országok politikai elitjei, hogy esetükben az Európába irányuló romamigrációtól tartanak, annak ellenére, hogy Románia és Bulgária a schengeni övezetbe való felvétel minden feltételének eleget tett. A bulgáriai és a romániai romákat nem engedjük Európába, az észak-afrikai migránsokkal meg nincs gondunk?” – tette fel a kérdést a belügyminiszter.

Véleménye szerint az egész probléma globális veszélyt jelent nem csak napjaink számára, hanem a jövőre nézve is. „Az okokat kell megszüntetni, nem a következményeket” – jelentette ki hozzáfűzve, a migrációs hullámok szervezettek, azaz a kvóták bevezetése még nagyobb emberszállításra ösztönözhet. „Ez zöld utat jelentene nekik” – figyelmeztetett Kaliňák, aki szerint az is gondot jelenthet, hogy Szlovákiában nem él ilyen közösség, azaz nem létezik semmilyen infrastruktúrájuk itt. „Még ha befogadnánk is őket, 80-90 százalékuk továbbállna. Ilyen a múltbéli tapasztalat” – jelentette ki a belügyminiszter.

Richard Sulík, az SaS elnöke úgy véli, az európaiaknak joguk van azt mondani, hogy ne jöjjenek az Unióba olyan emberek, akiknek csak szociális segélyt nyújthat az Unió. „Ezeknek az embereknek a túlnyomó többségben műveletlen” – mondta az EP-képviselő, aki szerint az idejövetelük legfőbb mozgatórugója éppen a szociális segély. Sulíknak Kaliňákhoz hasonlóan meggyőződése, hogy a kvóták nem veszik figyelembe azt, hová szeretnének a menekültek valójában menni, és a megszavazásával Szlovákia saját jogköreinek egy részét újfent átadja Brüsszelnek. Sulík szerint Szlovákiának magának kellene döntenie arról, hogy ki éljen itt, nem pedig valamiféle brüsszeli hivatalnokoknak.

A jelenlegi helyzet okát – azaz hogy Görögország és Olaszország kénytelen a Földközi-tengeren érkező menekültáradattal megbirkózni – az ellenzéki képviselő abban látja, hogy Európa sokkal kevésbé őrzi a déli határait. Ezenkívül Észak-Afrikában és Szíriában jelentős mértékben destabilizálódott a helyzet, valamint arra is rámutatott, hogy Afrikában csökkent a szegénység aránya, azaz több ember képes megfizetni az emberkereskedőket.

Sulík szerint azonban az Uniónak vissza kellene küldenie ezeket a menekülteket. „Ehhez persze politikai bátorság kell, de igen. Nyugodtan visszaviheti őket az a hadihajó, amelyik rájuk lelt. Aki nem jogosult az Európai Unió területére való belépésre, vissza kell mennie” – jelentette ki a képviselő. Sulík megoldásként azt javasolja, arról, hogy ki jogosult az uniós menedékjogra, közvetlenül Afrikában döntsenek, ahonnan a menekültek érkeznek, illetve növelni kell az európai határok védelmét is.

Kaliňák szerint a kvóták és a menekültek elosztása gyakorlatilag megtagadja azt a rendszert, amelyet az Európai Unióban az ideérkezők számára bevezettek. „A stabilitás és a határok vádelme olyan dolgok, amelyek garantálják, hogy az embereknek ne legyen okuk a menekülésre. Az európaiaknak, beleértve a szlovákokat is, nincs joguk a jó életre, mindenki másnak meg a hamis szolidaritás jegyében igen? – tette fel a kérdést a belügyminiszter hozzáfűzve, ezeknél a migrációs hullámoknál könnyen megeshet, hogy nem azok az emberek jutnak segítséghez, akiknek valóban szükségük van rá.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”54042,53821,53789″}