54635

A Komáromi Jókai Színház sikeresen szerepelt Bányavirág című előadásával az idei Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján. Bandor Éva kiemelkedő alakításáért a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját kapta. A kassai Thália Színház pedig közönségdíjazott lett. 

Idén is kiemelt figyelem övezte a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, melyen idén Nagyváradra került a fesztivál fődíja.
A fődíjat a szombat zárógálán vehették a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei a Mi osztályunk című előadásban nyújtott teljesítményért.

A fődíj mellett további díjak is ki lettek osztva az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóvoltából.  A minisztérium díjazta a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház által bemutatott Zoltán újratemetve című darabot is.

 Életműdíjat kapott Dobre-Kóthay Judit Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervező, aki – az értékelés szerint – “stílus- és szemlélet-meghatározó alkotásaival a romániai színházi élet kimagasló egyénisége”.

Ugyancsak Életműdíjat vehetett át László Sándor színész-rendező, egyetemi tanár, aki “elhivatottsága és szakértelme által a vajdasági színházi élet meghatározó személyisége”.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Teplánszky-díját a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Kés a tyúkban című előadásában nyújtott alakításáért Máthé Annamária kapta.

Kisvárda Város-díjával ismerték el – a kiemelkedő színre vitelért – a Temesvári Csiky Gergely Színház Futótűz című előadását.

Kisvárda város polgármesterének díját az újszerű rendezői elgondolásért és az igényes megvalósításért az Újvidéki Színház Csárdáskirálynő című előadása kapta.

A fesztiválrendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának egyéni díját az Újvidéki Színház III. Richárd betiltva és a Csárdáskirálynő című előadásban nyújtott alakításaiért Balázsi Áron vehette át. Szintén a várszínház egyéni díját kapta a Révkomáromi Jókai Színház Bányavirág című előadásában nyújtott alakításáért Bandor Éva, a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, illetve a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott alakításért B. Fülöp Erzsébet, továbbá a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és a Figaro című előadásában nyújtott alakításáért Galló Ernő.

Kisvárda Város Közönség-díját a zsűri a Kassai Thália Színház Rükverc című előadásának ítélte oda.

A 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján június 19. és 27. között tizenkilenc határon túli és anyaországi társulat vett részt, s a zsűri és a közönség 25 előadást láthatott a 2014/15. évi idény legjobbnak tartott darabjai közül.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54540,54142,53571,53294,53290,53086″}