54388

A szlovákok elleni 86-74-es győzelemmel búcsúzott a magyar válogatott a Romániával közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokságtól. Az már korábban – a címvédő spanyolok elleni vereség után – eldőlt, hogy a magyarok nem jutnak tovább, a szlovákok azonban ott lesznek a győri középdöntőbe.

A D-jelű csoportból Spanyolország és Szlovákia mellett Litvánia jutott még tovább, a magyarok és a svédek pedig búcsúztak. A szlovák Štefan Svitek vezette magyar válogatott nagy reményekkel vágott neki a kontinenstornának, a csapatból többen is úgy nyilatkoztak, hogy a továbbjutást kiharcolható. A csoportban elfoglalt, csalódást jelentő utolsó hely ellenére némi vigaszt jelenthet, hogy a szlovákok elleni győzelemmel a magyar együttes Európa-bajnokságokon 12 év után nyert ismét meccset. Előzőleg 2003-ban, Görögországban győzött, s azóta csak 2009-ben jutott ki a csapat az Eb-re, akkor pedig három vereséggel búcsúzott Lettországban.

Pedig Štefan Svitek szövetségi kapitány együttese a szlovákok ellen nem kezdett jól, alighogy elkezdődött a mérkőzés már 9-2-t mutatott az eredményjelző Szlovákia javára. Vajda Anna vezérletével azonban egy 20-2-es roham következett, s ezzel már a magyarok vezettek. Sőt, a második negyed elején a feltüzelt soproni közönség segítségével már 31-13-ra, a félidőben pedig már 47-27-re vezetett Magyarország.

Térfélcsere után sem változott számottevően a két csapat közti különbség, noha a magyar válogatott vezére, Vajda négy személyi hibával a kispadra kényszerült. A távollétében Quigley és Krivacsevics szórta a kosarakat. Az előny a 28. percben 23 pontra nőtt (68-45), a Svitek-gárda ekkor már túlszárnyalta az előző találkozókon 40 perc alatt dobott teljesítményét (63, 66, 46 pont). A 70-49-ről induló zárószakaszban a már továbbjutott szlovákok feljöttek öt pontra (75-70), az eredményt azonban már nem tudták megfordítani, így a hazai közönség végül három vereség után magyar győzelemnek tapsolhatott.

“Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert győztünk ugyan, és időnként közel álltunk a továbbjutáshoz, de végül nem mehetünk Győrbe. A svédek és a litvánok ellen is mindent megpróbáltunk, az ingadozó teljesítmény miatt talán felkérünk pszichológust is a jövőben. A távolabbi folytatás szempontjából fontos ez a mai győzelem” – értékelt Štefan Svitek szövetségi kapitány.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”54320,54335,54293″}