54438

A nemzeti bankot követően a pénzügyminisztérium is javított a szlovákiai gazdasági növekedés 2015-re vonatkozó előrejelzésén, 2,9 –ről a GDP 3,2 tized százalékára. A jövő évre a szaktárca már 3,7 tized százalékos növekedést prognosztizál, ahogyan 2017 –18-ra is. A szerdai, június 17-i kormányülést követően Robert Fico és Peter Kažimír közös sajtótájékoztatón ismertették a pozitív számokat.

Peter Kažimír tárcavezető szerint a növekedés gyorsulása az export élénkülésének és a növekvő hazai fogyasztás egészséges elegyének köszönhető. A fogyasztókedv javulására a kormány gazdasági és szociális politikájának eredményeként is tekint. A pénzügyminiszter ugyancsak üdvözli, hogy a beruházások terén is növekedés tapasztalható, ezáltal új munkahelyek alakulnak: idén 27 ezer új munkahely létrehozását prognosztizálják, s ez foglalkoztatottság 1,2 tized százalékos növekedést jelenti. Kažimír elmondása szerint a 2018-as évi előrejelzés már csak egyszámjegyű, azaz 10 százalék alatti munkanélküliségi rátát mutat.

Robert Fico hangsúlyozta, nem véletlen, hogy az utóbbi időben ismertetett nemzeti banki, pénzügyi elemzői és kormányprognózisok szinte azonosak.„Senki sem vonhatja kétségbe, hogy Szlovákia a régió egyik legnagyobb gazdasági növekedésével dicsekedhet, s ez a jövő évben az Európai Unión belüli rekordot jelentheti” – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a kedvező számoknak köszönhetően a kormány folytathatja a szociális intézkedések politikáját, amelyekben a hangsúly a gazdasági növekedés további támogatásán és a munkanélküliség csökkentésén lesz. Fontosnak nevezte a közlekedési infrastruktúra fejlesztését, amelynél elengedhetetlen az uniós források lehető leghatékonyabb felhasználása. Ez nagyban hozzájárulhat ugyanis a gazdasági növekedéshez. „Szlovákia sikereket ér el, és ezekben a sikerekben a kormány is osztozni akar a polgárokkal. Eszerint cselekszünk a jövőben, és nem állíthat meg minket semmilyen bekiabálás és vádaskodás sem” – jelentette ki Fico.

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai és régiófejlesztési alelnöke arra figyelmeztet, hogy a kedvező makrogazdasági mutatók mellett „Szlovákiában égető probléma a fejlesztések, beruházások területi kiegyensúlyozatlansága, az egyes régiók, kistérségek közötti egyre mélyülő különbségek. Az olló egyre inkább szétnyílik”. Úgy véli, az uniós forrásokat elsősorban a leszakadó, hátrányos helyzetű régiók fejlesztésére kellene fordítani, ezt szorgalmazza pártja is. Ebben jelentős szerepük lesz a 2014-20-as uniós programozási időszakban a megyei és a helyi önkormányzatoknak, a helyi érdekeltségeknek, beleértve a vállalkozókat, vállalatokat és a civil szervezeteket is. „Közös összefogással kell elérnünk, hogy régióink, szülőföldünk fejlődési pályára álljon”- hangsúlyozza a szakpolitikus.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”54312,54174,53762″}