54099

Szeptemberre tisztul le a kép, mit ért a kormány alapvető élelmiszereken, amelyekre vonatkozik majd a 10 százalékos áfa-csökkenés. Ez idáig annyi vehető bizonyosra, hogy az adókiesést 60-70 millió eurós szinten kívánja tartani e téren Peter Kažimír pénzügyminiszter. Lesz mit számolgatnia.

A Smer által ismertetett második szociális csomag egyik sarkalatos pontja az alapvető élelmiszerekre vonatkozó adócsökkentés. Peter Kažimír egy hétvégi televíziós vitaműsorban megerősítette, január elsejétől a jelenlegi 20-ról 10 százalékra csökken az élelmiszer-áfa. A pénzügyminiszter szerint addig még a földművelésügyi tárcával, a mezőgazdák és az élelmiszeripar képviselőivel és a kereskedőkkel is egyeztetni kell. Kažimír most is elmondta, ahhoz, hogy az adócsökkentés ténylegesen az árakban is megmutatkozzon, elengedhetetlen a nyilvánossággal való együttműködés. A napokban elég sok kritikát kapott a Fico-kabinet, amiért előrebocsátotta, hogy a nyugdíjasokat kívánja rászedni, figyeljék majd az árak alakulását és legyenek a kormányzat besúgói. „Nyilvános ellenőrző-rendszerre szükségünk lesz” – mondta a tárcavezető, e nélkül ugyanis nem tudják felmérni az intézkedés hatékonyságát.

Vitapartnere, Ivan Švejna (Most-Híd) ellenzéki képviselő kifejtette, nagyon kíváncsi, mit is ért a kormány alapvető élelmiszerek alatt. „A miniszter csak friss élelmiszerekről beszél. Tartok tőle, hogy nem lesz egyszerű meghúzni a határt, mi minősül friss élelmiszernek, és mi nem” – figyelmeztetett a politikus. Rámutatott, azokban az országokban, ahol az élelmiszerek esetében alacsony áfát állapítottak meg, termékek egész sorát vonták be a kedvezményes áron vásárolható élelmiszerek kategóriájába.

Farkas Iván az MKP gazdaságpolitikai alelnöke a szociális csomag leglátványosabb részének az élelmiszereket terhelő hozzáadott érték adókulcsának csökkentését tartja, hozzátéve, hogy ez a Smer választási programjában eredetileg nem szerepelt. Szerepelt viszont az MKP programjában.”Akkor azt vállaltuk, hogy az alapélelmiszereknél 10 százalékos szintre, a gyógyszereknél 6 százalékra csökkentjük a hozzáadott érték adókulcsát. Megalapozott volt az akkori célkitűzésünk, mint ahogyan megalapozott ma is. Hiszen akkor is és ma is Szlovákiában volt az alapélelmiszereket terhelő egyik legmagasabb adókulcs az Európai Unióban.” A szakpolitikus szerint egyértelmű, mi tartozik az alapvető élelmiszerek közé: a friss pékáruk, a friss hús és tejtermékek, a tojás, a liszt, a burgonya és a rizs.

Kažimír az elkövetkező három hónapban konkretizálja a kormány idevonatkozó tervezetét, beleértve az adókedvezményes termékek listáját is, így szeptemberre derül ki, milyen lépéseket kíván tenni a kabinet „a lehető legjelentősebb mértékű árcsökkenés” érdekében.

BA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54009,53950″}