54576

Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete, a Generális Konvent ülésének első napján tartott istentiszteleten a Kálvin téri református templomban június 24-én.

A magyar reformátusok ismerik a Kárpát-medencei magyarság megmaradásához és megtartásához vezető utat – jelentette ki Orbán Viktor szerdán, június 24-én Budapesten.

A miniszterelnök a Generális Konvent fővárosi találkozója alkalmából, a Kálvin téri református templomban tartott szerda esti istentiszteleten azt mondta: “az a feladat méretett ki ránk, hogy megtaláljuk az utat”, amely a magyarság megmaradásához és megtartásához vezet a Kárpát-medencében.

“A magyar reformátusok ismerik ezt az utat. Erről tanúskodik a történelmünk” – hangsúlyozta Orbán Viktor köszöntő beszédében.
A kormányfő úgy fogalmazott: “veszedelmes, mindannyiunk erejét próbára tévő időket élünk”. Szavai szerint bár Európa ma a népvándorlás hullámaival és a görög pénzügyi vitákkal van elfoglalva, Ukrajna keleti felén most is ropognak a fegyverek, Kárpátalján számtalan magyar család él máról holnapra, miközben közösségük férfijai még mindig attól tartanak, hogy harcolniuk kell egy olyan háborúban, amiben nem látják saját érdekeiket.

“Erdélyben a kommunizmus legsötétebb időszakát idézve indítottak hadjáratot a magyar reformátusok ellen” – tette hozzá.
Orbán Viktor szerint a számtalanszor feltett kérdés ismét súlyos értelmet nyer: milyen jövő vár a magyar nemzetre a Kárpát-medencében? A válasz ugyanaz mint az elmúlt évszázadokban: megmaradni és megtartani – mondta, majd úgy folytatta: “megmaradni és megtartani olyan háborúk közepette, amelyeknek kirobbanásához vajmi kevés közünk van, és amelyek által semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk”.

Orbán Viktor felidézte, a 16. században a protestáns prédikátorok azzal a küldetéssel járták a török hódoltás alá vetett vidékek falvait, hogy megtartsák az ott élőket “keresztyénnek és magyarnak”.
Így történhetett, hogy ami Mohácsnál katonailag és politikailag elveszett, azt kulturális és lelki értelemben visszahódította Genf, Sárospatak és Debrecen – mondta, hozzátéve: így történhetett továbbá, hogy 2009-ben – emlékezve arra a kötelességre, amellyel a mai és a jövőbeni magyar reformátusok nemzetük iránt tartoznak – a magyar református egyháznak “a különböző országokba szaggatott részei” közös alkotmányt fogadtak el.

“Amit Isten egybeszerkesztett, azt Trianon és a kommunizmus szét nem szakíthatja” – jelentette ki Orbán Viktor.
Azt mondta, hat évvel ezelőtt tehát “öt évszázad kötelékei és abroncsai nyertek megerősítést, amelyek segítségével a magyar reformátusok teljesítve történelmi hivatásukat ma is összefogják az erdélyi magyarságot a Dunántúlival, a felvidékit a Duna mellékivel, a Tiszán-túlit a kárpátaljaival, a Tiszán innenit a délvidékivel és a tengerentúlival”.
Orbán Viktor kijelentette: “Magyarország felelős vezetői ma azt kérik önöktől, hogy amint az elmúlt fél évezredben úgy a következő évtizedekben is segítsék a nemzetet”.

“Álljunk ki közösen Kárpátaljáért, ahol szociális katasztrófa fenyeget és álljuk ki közösen Erdélyért” – szólított fel a kormányfő, aki köszönetet is mondott azért, hogy bajbajutott magyar családok ezreinek sikerült segíteni Kárpátalján.
“Legyünk és maradjuk is tovább egymás munka- és szolgatársai, hogy együttes erővel küzdhessünk a magyarság megmaradásért és megtartásért a Kárpát-medencében” – zárta beszédét Orbán Viktor.

A Generális Konvent – a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete. Alkotó tagja minden Kárpát-medencei református egyházmegye tisztségben lévő esperese és gondnoka, valamint az egyházkerületek tisztségben lévő püspöke és főgondnoka.
A kétnapos fővárosi ülésének első napján tartott istentiszteleten Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét. Idén a Dunamelléki Református Egyházkerület székháza ad helyet a Generális Konvent plenáris tanácskozásának. A találkozóm részt vett Hafenscher Károly, a Reformációi Emlékbizottság miniszteri biztosa is. Az ülésen beszámoltak többek között az egység elmúlt egy évéről, a részegyházak életének aktuális kérdéseiről, a közös bizottságok működéséről, valamint a II. Helvét Hitvallás magyar szövegének éppen zajló átdolgozásáról.

A Generális Konvent a magyar közösségeket sújtó intézkedésekre hívta fel a figyelmet

A Generális Konvent, vagyis a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete a magyar nemzetrészeket ellehetetlenítő intézkedésekre hívta fel a figyelmet csütörtökön véget ért, kétnapos budapesti ülésének zárónyilatkozatában.

“A Generális Konvent aggodalommal tekint Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában azon köznevelést érintő törvények hatálybalépésére, amelyek a szülőföldjükön, anyanyelven folytatható oktatás terén méltatlanul sújtják a magyar közösségeket, és felhívja Magyarország kormányának figyelmét is a magyar nemzetrészeket ellehetetlenítő intézkedésekre” – olvasható a találkozót követő sajtótájékoztatón közreadott nyilatkozatban.
A Generális Konvent továbbá tiltakozik “a világban sok helyen folyó keresztyénüldözés ellen”.

Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke elmondta, a plenáris ülésen tárgyaltak Kárpátalja nehéz helyzetéről, a romániai magyar reformátusok ügyeiről, a diaszpóra reformátusságáról, egyházalkotmányi kérdésekről, a közös képviseletről, valamint a reformáció 500. évfordulója jubileumának megünnepléséről.
Szólt arról, megtiszteltetés volt számukra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedden részt a Kálvin téri templomban tartott istentiszteleten. “Úgy éreztük, hogy jelenlétével és szavaival Magyarország kormánya megerősítette a magyar reformátusok törekvéseit” – fogalmazott a püspök.

Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke a találkozó két napját összefoglalva azt mondta: “ismét erősödött a magyar reformátusság összetartozása”.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke az ukrajnai helyzetről szólva elmondta: a Kárpátalján élő magyarokat nagyon mélyen érinti a gazdasági krízis. “Az elszegényedés problémája, a kilátástalan helyzet mindenkire rátelepszik” – fogalmazott.
Közölte, ma még nem tudni, hogy elértek-e a krízis mélypontjára, vagy ennél még mélyebb lesz. A megélhetés, a szociális háló egyre bizonytalanabb Ukrajnában – mondta Zán Fábián Sándor.
Kijelentette: arra törekednek, hogy a sokszínű közösségükben meg tudják őrizni az egymás mellett élés lehetőségeit, a békét. Megjegyezte azt is, hogy “a nehézségeket a Kárpát-medencei összefogással tudjuk csak leküzdeni”.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy romániai jogerős bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról. Közölte, az egyházkerület a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért.
Kató Béla kijelentette: a helyzetet nem tudják elfogadni, a végsőkig küzdeni fognak. Ha nem járnak sikerrel, “akkor újat” építenek, mert nem veszíthetik el a fiataljaikat – mondta, majd hozzátette: az egyház jövője múlik azon, hogy létezik-e anyanyelvi oktatás.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke elmondta, 2017-ben, a reformáció 500. évfordulója alkalmával szeretnének majd egy közös református-evangélikus zsinati ülést tartani. Megjegyezte azt is, hogy ugyancsak 2017-ben ünneplik a magyar református egyház kezdetét jelentő 1567. évi debreceni zsinat 450. évfordulóját.

A Generális Konvent zárónyilatkozatában együttérzését fejezte ki “a súlyos körülmények között élő kárpátaljai református testvérei iránt”.
A testület – a dokumentum szerint – az egység kiteljesítése irányába tett lépésként szükségesnek látja, hogy az egyházalkotmányi bizottság vizsgálja meg a Nyugat-Európában és a tengerentúlon működő magyar protestáns gyülekezetek “közös egyháztestként való reintegrálásának lehetséges módozatait”.
A Generális Konvent a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról szóló bírósági döntést “jogszerűtlennek, igazságtalannak és méltánytalannak” tekinti, és támogatja az Erdélyi Református Egyházkerület törekvéseit.

Felvidék.ma
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd {iarelatednews articleid=”42752,33635,22313,22257″}