55230

Hét országból huszonnégy művész vesz részt az idén húszéves Ceredi Nemzetközi Művésztelep kéthetes programján, az alkotások ezúttal a Nógrád megyei faluban élő emberekről készülnek.
A jubileumot augusztus 6-án nyílt napon ünneplik meg – tájékoztatta az MTI-t hétfőn a tábor művészeti vezetője. Fürjesi Csaba elmondta: a program már zajlik Cereden, július 25-től 31-ig, illetve augusztus elsejétől 7-ig tizenkét-tizenkét művészt hívtak meg.

A téma az 1215-ös számhoz kötődik, ennyi volt Cered lakóinak száma húsz éve, a művésztelep indulásakor – a jelenlegi lélekszám egyébként 1116 -, most azt látjuk majd, hogy a Hollandiából, Németországból, Ausztriából, Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból és Magyarországról érkezett művészek hogyan mutatják be a ceredi embereket – tette hozzá.

Az alkotások széles skálán készülnek a betontól a fotón át a textilig, de megjelent már az alkotótelepen a drón is. Az egyik művész hangokat rögzít a távolról irányítható légi eszköz segítségével, ezeket sugárzó közvetíti egy frekvenciára.
Fürjesi Csaba kitért rá: az augusztus 6-i ünnepségre meghívják a művésztelep barátait, támogatóit, köztük színművészeket, zenészeket, irodalmárokat.

A ceredi kortárs művésztelep professzionális képzőművészeket hív, elsősorban Európából, és egy-egy projektre felfűzve lenyomatot képez a kortárs művészet jelenlegi helyzetéről, segíti, hogy fennmaradjon egy kis falu neve, és nem utolsó sorban Magyarország képviselteti magát általa a nemzetközi művészeti áramlatokban – mondta a művészeti vezető.

Szeptember 26-án a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban nyitják meg azt a kiállítást, amelyen a húsz év válogatott anyagát mutatják be.
A Ceredi Nemzetközi Művésztelepet Fürjesi Csaba, Kun Cecília és Sánta László alapította, először 1996 júniusában szervezték meg.
Nógrád Megye Önkormányzata két éve Madách-díjjal tüntette ki Fürjesi Csabát, a salgótarjáni születésű festőművészt. Az indoklásban akkor úgy fogalmaztak, a művésztelep azóta is a hazai kortárs művészeti élet rangos eseménye, és emellett Nógrád megye egyik kulturális emblémája lett.

Felvidék.ma