55149

A Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával július 16-a és 18-a között magyar zeneszerzők népszerű műveiből ingyenes koncerteket adott három felvidéki településen.

Tornán a katolikus templomban július 16-án 18 órai kezdettel, július 17-én a bódvaszilasi kastély udvarán, július 18-án 17 órakor pedig Szepsiben a Magyar Ház udvarán adtak több, mint egyórás koncertet. Az eső ellenére mintegy 100 résztvevője volt az eseménynek. A zenekart Köteles László, a Csemadok országos alelnöke, az alapszervezet elnöke köszöntötte városukban. A koncertet jelenlétével megtisztelte Haraszti Attila, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese.

Ünnepi koncert a tornai templomban
Az egyik közmondás szerint a zene a lélek szava. Természetesen nem mintegy, hogy a szebbnél szebb szerzemények milyen környezetben hangzanak el. Ahhoz, hogy a zene valóban léleksimogató hatást gyakoroljon a hallgatóra, csakis méltó helyen lehet előadva, például Isten házában. Ezért 2015. július 16-án a tornai római katolikus Boldogasszony erődtemplomban ünnepi koncertre került sor.
A felújított oltár előtt a Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar kápráztatta el a hallgatóságot. Általában olyan magyar zeneszerzők darabjait adták elő, akik valamilyen módon kapcsolódnak a Felvidékhez. A zenekar tagjai minden egyes szerzeményhez érdekes magyarázatot fűztek, hogy a közönség a zenei alkotás háttértörténetét is megismerje. A résztvevők maradandó zenei élménnyel gazdagodva térhettek haza. – tudtuk meg Surovec Róbert, tornai lakostól.
További képek a koncertekről megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>

BB, Felvidek.ma
{iarelatednews articleid=”54868″}