55155

Legutóbb Fábry Zoltán kassai baráti körének egyik legtiszteletreméltóbb tagja, Simai Béláné Madzsar Lili szólt arról, miként hatott az íróra az első világháborúban való részvétele? Most a még szörnyűbb, második világégés előtti idők emlékeit eleveníti fel Simai Béláné.

„Fábry kifejezetten iszonyodott a háborúktól. A múlt század huszas éveinek második felétől kezdve meg volt róla győződve, hogy jön még egy, sokkal iszonyatosabb világháború. Részletesen és gyakran fejtegette, hogy a Versaillesben (Trianon!) megkötött béke eleve magában hordozza egy újabb vérontás csíráit. A férjem és én, valamint Stromfeld Aurél , a Monarchia vezérkari tisztje, aki apám legjobb barátja volt, komolyan vettük Zoltán feltevését. Stromfeld Aurél is állandóan hajtogatta, hogy jön az újabb háború. Nem tudhatjuk, mikor tör ki és hogyan, de, hogy kitör, az bizonyos. Fábryt, aki felismerte a vészjósló előjeleket, rettenetesen lehangolta a közelgő újabb veszély. Még a müncheni döntés előtt, 1938 októberében bejött hozzánk Stószról Kassára, elbúcsuzni. Úgy hitte, nem érjük meg az újabb vérengzés végét.”

Kassa polgársága sem sejtett semmit a közelgő iszonyatról. Simai Béláné: „A városban akkoriban szabadkőműves páholyok működtek, az egyiknek tagja volt a férjem is. Nők nem vehettek részt az összejöveteleken, csak egyszer egy esztendőben, János-nap estéjén. Ezerkilencszázharminchetet írtunk. Hagyománnyá vált, hogy ezeken a nők számára nyitott találkozókon a fiatal tagok feleségei mondják az üdvözlő beszédet. Az estélyek a Schalkház (a mai Slovan helyén állt hírneves kassai kávéház és étterem) nagytermében zajlottak, itt hangzottak el a pohárköszöntők is. Én németül szóltam, hogy a cseh testvérek is értsék. Arról beszéltem, hogy fel kell készülnünk a borzalmakra, a közelgő háborúra. Alig fejtettem ki gondolataimat, máris nekem támadtak a résztvevők: hogy merészeltem rontani a hangulatot, miért nem a nyárról, a virágokról szóltam? A háborút túléltük, de Fábry egyszerűen nem volt hajlandó bejönni Kassára. Napról-napra halasztgatta a jövetelét, hiába kérleltük levelekben, hiába üzengettünk, azt válaszolta, nincs olyan hangulatban, hogy beutazzon. Aztán egyszercsak ő maga kerített egy alkalmi autót, és felruccant, de közben eltelt egy egész év! Szerencsére az életkedve fokozatosan visszatért, s ezután ismét eltöltött nálunk havonta egy hetet. Szerelmes lett, többször is.”

Mi befolyásolta Fábryt a legerősebben munkássága során? Simai Béláné: „A német kultúra, a német gondolkodás rendszere, és Ady Endre, akinek jobb ismerője aligha akadt. Fábry zseniális volt a dolgok lényegének meglátásában. Jellegzetes tulajdonságaihoz tartozott a tárgyaihoz való ragaszkodás. Komoly megrázkódtatást okozott számára, ha valamije elveszett, különösen, ha könyvről volt szó. Elmesélte nekem, hogy diákkorában Rozsnyón, (ahol az evangélikus gimnáziumba járt), napokon át figyelt egy-egy könyvet a kirakatban, s gyűjtötte rá a pénzt, hogy megvehesse. Zsebpénzét csakis könyvek vásárlására fordította! Szenvedélyesen vonzotta az irodalom, érezte, hogy ezen a területen képes a legszívósabban munkálkodni. Fegyvert aligha tudott volna a kezébe venni a fronton elszenvedett sokkok után. Elképzelhetetlen lett volna számára a partizánkodás, ahhoz egyszerűen nem volt idegrendszere. A legkezdeményezőbb, a legtettrekészebb a két világháború közötti időkben, a harmincas években volt. Úgy gondolta, ő is tud valamit nyújtani az embereknek, ezért publikált olyan sűrűn, ezért indult előadói körutakra.” (Folytatjuk.)

Batta György, Felvidék.ma
Kolár Péter gyűjteményéből
{iarelatednews articleid=”55077,54974,54949,54816″}