55116

Csaknem kétszázötven hazai, erdélyi, valamint felvidéki tárgyalkotó több mint négyszáz pályamunkáját mutatja be az a kiállítás, amely Magyar Kézművesség – 2015 és Kézművesség a játékvilágban, avagy játékos kézművesség címmel szerdán nyílt meg Budapesten a Duna Palotában.

A Magyar Kézművességért Alapítvány – az Ipartestületek Országos Szövetségével (IPOSZ), a BKIK Kézműipari Tagozatával és a Kiss Áron Magyar Játék Társasággal együttműködve – 22. alkalommal hirdetett pályázatot, bemutatkozási lehetőséget kínálva hazai és határon túli magyar kézműves alkotók számára – hívta fel a figyelmet a szerdai budapesti megnyitón és eredményhirdetésen Németh László, az IPOSZ elnöke.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy az iparkamara által életre hívott alapítvány pályázata rendszeresen versenyre hívja a Magyarországon és a Kárpát-medencében élő és alkotó kézműveseket, akik közül egy szakmai zsűri válogatja ki a legjobbakat.

A pályázat egyik célja, hogy a művészek munkáján keresztül bemutassák a magyar hagyományokat, egy-egy tájegység motívumait, formáit és színvilágát – hívta fel a figyelmet az elnök, hozzátéve, hogy “a megmérettetés hozzájárul ahhoz is, hogy felmérjük a kézművesség fejlődését”.

Györgyi Erzsébet, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság elnöke hangsúlyozta: az idei pályázat tematikája a játékot állította a középpontba. Ezzel a magyar gyermekjáték-gyűjtemény kezdeményezője, Kiss Áron születésének 170. évfordulójára emlékeztek.

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekek kezébe természetes alapanyagokból készült, hagyományos technikával előállított játékok valók. Olyanok, amelyek az alapítvány pályázatra is készültek – tette hozzá Györgyi Erzsébet.

Az augusztus 28-ig látható tárlaton textil, fa, csuhé és más természetes anyagokból készített babák, mackók, valamint társas- és logikai játékok emlékeztetnek a magyar hagyományokra és játékkultúrára.

A kiállító művészek a tárlaton titkos szavazással választják ki az Aranyfokos és a Kristály kézműves vándordíjra érdemes alkotókat és műveiket.

A kiállítók listája ITT érhető el. 

mti/Felvidék.ma
Fotó: archívum udnapalota.hu{iarelatednews articleid=”55035,54599,54468,54343,53654,55006″}