55112

Robert Fico szlovák kormányfő még a gondolatát is a leghatározottabban elutasítja annak, hogy akár csak egy centet is elengedjenek Görögország horribilis, (a Nemzetközi Valutaalap szerint is) gyakorlatilag visszafizethetetlen államadósságából. Erre még akkor sem hajlandó, ha bármilyen nyomást próbálnának gyakorolni Szlovákiára – mondta a szlovák miniszterelnök a kormány július 21-i ülése után.

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az euroövezeti tagállamok legutóbbi brüsszeli találkozójukon megállapodtak abban, hogy nem fogadják el a görög adósság leírását. “Ugyanakkor elkezdtek megjelenni olyan – elsősorban az IMF-hez kötődő – vélemények, melyek megnyitnák a görög adósság egy részének elengedését. Szlovákia, még ha akármilyen politikai nyomás is nehezedne rá, mindenkor el fogja utasítani a görög adósság leírását” – szögezte le Robert Fico.

Fico engedmények helyett inkább tanácsokat adna az adósságba keveredő országoknak. Szerinte ugyanis az ő kormánya állt elő az adósságféket megvalósító törvény gondolatával. “Nálunk olyan mechanizmus működik, amelyet ajánlanék minden olyan ország figyelmébe, amely nem fér el a bőrében, ha adósságról van szó” – mondta a szlovák miniszterelnök. A szlovák államadósság szerinte stabilan és biztonságosan a vészfék-limitet jelentő 60 százalékos GDP-arányos államadóssági szint alatt van, sőt, csökkenő tendenciát mutat. Ennek fenntartása érdekében a kormány további óvatossági intézkedéseket készül elfogadni. Egyúttal ugyanezt a felelős hozzáállást várja el a többi tagállamtól is.

A görög fél további viselkedését illetően is egyértelművé tette a kormány álláspontját: amennyiben úgy látja, hogy Görögország nem teljesíti a rá váró igen nehéz “házi feladatokat”, úgy Szlovákia az elsők között fogja követelni Görögország távozását az eurozónából.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55099,55046,55024,54989,54913,54911,54861,54827″}