55246

Martin Glváč védelmi miniszter felkereste a helikopter-tragédia helyszínét, majd ellátogatott a kassai kórházba, ahol személyesen érdeklődött a szerencsétlenségben megsérült egyik katona egészségi állapota felől július 28-án.

Mint megírtuk, kedd délután a kelet-szlovákiai Hradisko település közelében kiképzési gyakorlat közben lezuhant egy katonai helikopter. Az MI-17 típusú, szovjet gyártmányú helikopter fedélzetén háromfős legénység utazott, egyikük a balesetben életét vesztetette. A másik két sérültet az eperjesi és a kassai kórházba szállították. 

A védelmi minisztérium sajtóosztálya arról tájékoztatott, hogy az áldozat a helikopter másodpilótája, Richard Sépi százados volt. Az egyelőre tisztázatlan okokból lezuhant gépen utazott még Peter Pavlinský százados, a helikopter első pilótája és fedélzeti technikusa, Tibor Šoltés alzászlós – mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek, egyikőjüket már meg is operálták.

“A helyszínt biztosítottuk, hogy a légügyi hivatal szakemberei folytathassák a szerencsétlenség kivizsgálását” – mondta el a helyszínen Martin Glváč, hozzátéve, a vizsgálat befejezéséig nem szállhat fel egyetlen MI-17 típusú katonai helikopter sem.

“Szeretném kifejezni őszinte részvétemet az elhunyt pilóta családjának, és mielőbbi felépülést kívánok a két sérültnek. Remélem, hogy egészségi állapotuk javulni fog. A két legtapasztaltabb pilótánkról és fedélzeti technikusunkról van szó, mindhárman szolgáltak külföldön is” – tette hozzá a védelmi miniszter, aki később ellátogatott a Kassai kórházba, ahol személyesen érdeklődött a szerencsétlenségben megsérült katona egészségi állapota felől.

“Az egész legénységet jól ismerem. Mindegyikükkel repültem már korábban. Én egyedül nem vagyok képes felmérni azt, hogy mi történhetett, nagyon sok lehetőség van, ami a szerencsétlenséghez vezethetett” – nyilatkozta Miroslav Korba, a szlovák légi erők parancsnoka.

tasr/sita nyomán lm, Felvidék.ma
Fotó: tasr
{iarelatednews articleid=”55238″}