54737

Balatonfüredi Önkormányzat és a Hagyományok Háza pályázatot hirdet a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűsök részére. Jelentkezési határidő július 15.

A két szervező 2013-ban nagy sikerrel rendezte meg az első Anna-bál prímásversenyét. A nagy múltú cigányzene fiatal prímásainak és minden második évben a hagyományos népzenészek bemutatkozásához az Anna-bálra készülő Balatonfüred kiválóan illeszkedik, hiszen a magyar múlt egyik legprosperálóbb időszakát, a nemzeti ébredés korszakát idézi meg – olvasható a szervezők által kiadott közleményben.

A versenyre azok pályázhatnak, akik a verseny napjáig betöltötték a 16. életévét, de még nem múltak el 35. A nyilvános színpadi versenyt a balatonfüredi Anna-bál előtti héten, kedden és szerdán tartják. A zsűri tagjai a magyar népies műzene elismert szakemberi: Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása; Puka Károly, az 1984-es cigányprímás verseny győztese és Sánta Ferenc, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője.

A versenyen minden prímásnak két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként 5-5 perc időtartamban. A kötelező versenyszámban a következő művekből lehet válogatni: Bihari János: Mikor a pénze elfogyott; Lavotta János: Szerenád és friss; Csermák Antal: A-dúr verbunk és friss; Szentirmay Elemér: Emlékezés Bihari Jánosra. A szabadon választott versenyszámban a versenyző az általa legkedveltebb – de kötelezően magyar szerzők műveiből kiválogatott – válogatást adja elő 5-6 percben. A verseny kísérőzenekara a Magyar Állami Népi Együttes válogatott művészeiből áll. Szerda este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet rendeznek a Gyógy téren, a Nagyszínpadon.

A versenyre a jelentkezési lap kitöltésével, valamint a versenyzőről készült videofelvétellel vagy internetes videomegosztóra (pl. Youtube) feltöltött mozgókép linkjének csatolásával lehet jelentkezni. Jelentkezési határidő 2015. július 15. A jelentkezési lapokat a demóanyaggal együtt az alábbi e-mail címre vagy postán visszaküldve a következő címre várják a szervezők: 
e-mail: furedi.primasverseny@hagyomanyokhaza.hu
postacím: „AZ ANNA-BÁL PRÍMÁSVERSENYE”, Hagyományok Háza, 1251 Budapest, Postafiók 23.
A jelentkezési lap letölthető ITT>>>. 

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47563″}