55129

A Monostori Erőd július 24. és 26. között első alkalommal rendezi meg a Jókai Hétvége elnevezésű hagyományteremtő történelmi rendezvényét. Az Erőd idei családi nagyrendezvénye Komárom híres szülöttje, Jókai Mór élete, munkássága köré épül, de emellett haditechnikai, művészeti, sport, illetve szabadtéri gyerekprogramok is megjelennek a kínálatban.

A háromnapos program fő eseménye Az aranyember című musical bemutatója, mely országosan ismert művészek közreműködésével kizárólag ezen a három napon lesz látható az idei nyáron.

Dr. Molnár Attila, Dél-Komárom polgármester elmondta, a rendezvénnyel új időszámítás kezdődik nemcsak az erőd életében, de az erőd és a város kapcsolatában is. Az önkormányzat nemrég kulturális célú együttműködést kötött az intézménnyel, melynek értelmében ezután valamennyi kiemelt városi rendezvényt az erőd szervezi majd, mely várhatóan jelentős minőségi változást hoz városunk kulturális életében.

A Jókai hétvégén, szombaton és vasárnap a változatos kulturális és szórakoztató programkínálatban minden korosztály megtalálja a neki megfelelőt. A reformkor hangulata köré szerveződik a hétvége: fiákerezés, kaszárnyamozi, Tiszti kaszinó, Jókai bableves főzőverseny, Duna-parti borkorzó, mutatványosok, hagyományőrzők, lovas és számos további kísérőprogram várja az érdeklődőket. Emellett két színpadon váltják egymást a kicsiknek és nagyoknak szóló előadások, koncertek, ami a szombati napon még kiegészül két sétálószínházi előadással is.

Ugyancsak első alkalommal érkezik az Erődbe az utazó, digitális planetárium, amely szórakoztató módon ismerteti meg a csillagok távoli világát az érdeklődőkkel. Délutánonként az Erőd kikötőjéből óránként lehet sétahajózni, és a szombaton 18 órakor induló hajón az Erőd saját boraiból tart kóstolót a sommelier a Dunán.

Esténként Timár Mihály és társai várják a színházszerető közönséget a Dunai bástya színpadára. Az Aranyember-bemutatónak külön pikantériája, hogy a színpad melletti múzeumban megtekinthető Timár Mihály bőgőshajójának a makettje, illetve, hogy az előadás helyszíne maga is megjelenik a műben. A Monostori Erőd és a Magyarock Dalszínház közös produkciójának főbb szerepeiben Csengeri Attila, Sándor Péter, Zöld Csaba, Nagy Anikó, Makrai Pál, Kuczmann Ágnes és Másik Lehel látható.
A Jókai Hétvége a normál, tárlatvezetéses erődjegy megváltásával látogatható, s a szombati jegy a vasárnapi napra is érvényes. A komáromiaknak (észak- és dél-komáromiaknak egyaránt) a rendezvényre ingyenes a belépés.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”54458,54152,52435″}