55035

(Képgalériával frissítve!) A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) örömmel csatlakozott a Kernstok Károly Művészeti Alapítványhoz (KKMA), és a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesületéhez (MaMszE), hogy egy közös projektben vegyen részt, amelynek célja a Felvidéken egy vajdasági és a Vajdaságban egy felvidéki kortárs képzőművészeti anyag bemutatása.

Az első kiállítást, a vajdasági kollektív tárlatot Révkomáromban, a Limes Galériában július 24­-én nyitják meg, majd ezt követi a felvidéki képzőművészek bemutatkozása ősszel a Vajdaságban, Zentán és Szabadkán.

“Jelen  kiállítás anyagát Szarka Mándity Krisztina művészettörténész válogatta a következő gondolat mentén: a vajdasági (és az) identitás kulcsszavak jelentenék a közös vezérfonalat, melyre felfűzve a legkülönbözőbb művészi nyelven megfogalmazott alkotások is egy egységes képét   mutatják a mai vajdasági képzőművészeti színtérnek.  Olyan vajdasági születésű alkotókat kerestünk meg, akik részesei és aktív alkotói ennek a színtérnek, függetlenül jelenlegi életterüktől”  – mondta Gondi Martina a VMMI megbízott igazgatója.

Kifejtette, a szlovákiai magyar alkotóművészek tagságának egy csoportja 2014 derekán a szervezet hatékonyabb működésének érdekében javasolta a társaság tevékenységének megújítását. A Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete (MAMSzE) néven létrehozott „régi-új” civil fórum a múlt eredményeinek átmentése mellett új törekvéseket, korszerűbb működési formát fogalmazott meg alapszabályában.
A szervezet stabil anyagi hátterének megteremtésén túl fontos feladatuknak tartják a határon túli magyar művészekkel, művészeti közösségekkel a kapcsolatfelvételt, valamint a civil szervezetekkel való együttműködést. Ennek első állomása a vajdasági és a felvidéki magyar képzőművészek cserekiállítása. A művészeti projekt pályázati/szponzori lehetőségeinek felkutatását a Kernstok Károly Művészeti Alapítvány vállalta fel, s a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel karöltve szervezi, bonyolítja a kiállítások megrendezését.

Gondi Martina elmondta, a „Két határon túl” című tárlatokon 26 szlovákiai, és 28 szerbiai magyar művész alkotását mutatják be a szervezők. A kiállítás-sorozatban felvonultatott műalkotások olyan vizuális kommunikációknak tekinthetők, melyek párbeszédre ösztönöznek, melyek a határokon átnyúló nemzeti összetartozást erősítik.
A felvidéki és vajdasági képzőművészek (grafikusok festők, építészek, szobrászok, iparművészek) csoportos kiállítása válaszokat adhat a hasonló, speciális élethelyzet problémáira. Egyfajta szellemi körkép a tömegkultúra jelenségeinek elvetésére, a kultúra, a társadalom világában zajló folyamatok megmutatására.
Feltár olyan nemzedéki, egyéni és nemzeti identitás-jelenségeket, melyeknek kulturális, művészeti jelentősége túlmutat a globális integráció fejleményein, meghatározva a kisebbségi lét szellemi környezetének megértését és tiszteletét. A regionális szintű kiállítás- és programsorozat az új partnerkapcsolatok kialakítását, a társadalmi információáramlást, a közösségfejlesztést, az innovációs folyamatok cseréjét is lehetővé teszi.

A Limes Galériában 2015. július 24. – augusztus 23. között fogadják a vajdasági művészeket, ahol a hivatásos képző- és iparművészek 2-4 művének bemutatására lesz lehetőség. A többségében fiatal képzőművész-kiállító mellett a térség ikonikus művészei is részt vesznek a tárlaton. A felvidéki művészek tárlata Zentán 2015. szeptember 16-ától tekinthető meg, ezt követően október 19-től november 15-ig tartó időszakban Szabadkán mutatják be a műtárgy együttest.

A programsorozat művészeti menedzsere Miglinczi Éva. A két művészettörténész, Wehner Tibor és Szakra Mándity Krisztina mellett a szervezési, lebonyolítási feladatokban a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet megbízott igazgatója Gondi Martina, Mezei Erzsébet zentai grafikusművész, a MAMSzE kuratóriumának tagjai, Kopócs Tibor, Csémy Olivér, Litomericzky Nándor, a Kernstok Károly Művészeti Alapítvány képviseletében Virág Jenő és a szabadkai ART-PORTA Galéria művészeti vezetője Csikós Molnár Virág vesznek részt.

Mindkét művészcsoport fontosnak tartja a határainkon túli magyar művészek/művészet bemutatását, s alkotásaikon keresztül betekintést nyújtanak arról a közegről, mely ha nem is ismeretlen, mindenesetre kevéssé ismert a két határon túl élők számára.
További képek a megnyitóról megtekinthető a Képgalériánkban ITT>>>. 

Felvidék.ma
Kép: hetnap.rs