55070

Júniusban éves összehasonlításban 1,2 tized százalékkal csökkent az állástalanok aránya, de enyhén magasabb, mint idén májusban volt. A Munka-, Szociális és Családügyi Központ adatai szerint az elmúlt hónap végén az országban még mindig magas, 11,55 százalékos volt a munkanélküliség.

A májushoz képesti 0,07 százalékos növekedést elsősorban a végzősök számlájára írta szerdai sajtótájékoztatóján Ján Richter munka-, szociális és családügyi miniszter. Az egyetemisták, középiskolát végzők egy részének ugyanis nem sikerült még munkát találniuk, így nyilvántartásba kerültek. “Júniusban a munkaügyi hivatalok 10 470 felsőfokú végzettségű fiatalt vettek nyilvántartásba. Egy éve viszont több, 11 229 friss diplomás vált egyből munkanélkülivé” – sorolta az adatokat a tárcavezető. Jelenleg kétezernél is több olyan diplomás munkanélkülit tartanak számon, akit végzősként még tavaly vettek fel a nyilvántartásba, az összes végzős állástalan fiatal száma azonban meghaladja a 23 ezret. 13 ezerre rúg a már tavaly munkanélkülivé vált középiskolát végzettek száma. Richter úgy véli, az enyhe júniusi emelkedés ellenére is folytatódik a munkanélküliség csökkenésének trendje. „Jelenleg a 2009-es esztendő nyarának szintjén állunk. Pozitívumként könyvelem el, hogy két kategórián belül, az 50 év felettiek és a hosszútávon munkanélküliek tekintetében csökkenés tapasztalható”. Közölte még, hogy júniusban a munkaerőpiacon közel 16 ezer ember helyezkedett el.

A munkanélküliségi adatok mellett ma nyilvánosságra kerültek az országos átlagkeresetek is. A platy.sk honlap felmérése szerint 2015 első félévében a szlovákiai polgárok havi átlagkeresete elérte a 929 eurót, beleértve a jutalmakat is. Hagyományosan Pozsony megye viszi a prímet, 1 283 euróval, Eperjes megye pedig a sereghajtó, 808 euróval. Továbbra is jelentősek a különbségek a nemek között is, a férfiak 27 százalékkal keresnek többet a nőknél – figyelmeztet a platy.sk

BA, Felvidék.ma