54709

Hatékonyabb korrupcióellenes küzdelmet szeretne Szlovákiában a parlamenten kívüli SKOK párt. Jelentette ki a párt elnöke, Juraj Miškov, aki szerint pártja ennek érdekében elfogadta a Transparency International Slovensko civil szervezet 150 ajánlását. A civil szervezet nemrégiben „több kicsi és olcsó intézkedést” javasolt a politikai pártoknak, amelyek átláthatóbbá tennék az országot.

„Az intézkedések a választási programunk hivatalos részét képezik, és kötelezettséget vállalunk, hogy azokat érvényre juttatjuk” – jelentette ki július 2-ai pozsonyi sajtótájékoztatóján Miškov.

A civil szervezet ajánlásai a közélet csaknem valamennyi területét felölelik, például az egészségügyet, az igazságszolgáltatást, ügyészséget vagy a rendőrséget. Foglalkoznak az építkezési engedélyek kiadásával, a közhivatalok tisztségeinek betöltésével, a hatékonyabb vagyonbevallással, illetve a politikai pártok finanszírozásával is.

„A politikai pártok finanszírozásának teljes elszakítását követeljük az államtól, építsék a pártot a saját pénzükből, ne pedig az adófizetőkéből” – jelentette ki Kamil Krnáč korrupcióellenes aktivista, a SKOK párt végrehajtó tanácsának tagja. Arra a kérdésre, hogy ez esetben a pártok nem függnek-e majd még inkább a befektetői csoportok pénzétől, Krnáč azt felelte, fű alatt már most is azt csinálják. A SKOK Krnáč szerint azt szeretné elérni, hogy az egyes pártok vallják be a kívülről kapott pénzeket.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51603,51529″}