54687

Mást mond és mást cselekszik Daniel Lipšic, a NOVA mozgalom elnöke, jelentette ki a KDH elnöke, Ján Figeľ az OĽaNO és NOVA közt született választási koalícióról szóló megegyezés kapcsán. „Bennünket nem lepett meg ez, hosszú évek óta ismerjük Daniel Lipšict” – fogalmazott Figeľ a SITA hírügynökségnek.

A kereszténydemokrata pártelnök szerint ugyanis Lipšic kérésére több találkozó is megvalósult köztük, a legutolsó június 23-án. „A KDH részéről megerősítettük, hogy a választási listánkat és a választási stratégiánkat 2015 szeptemberében véglegesítjük. Hasonló időrelációkról nyilatkoztak a NOVA képviselői is” – jelentette ki Figeľ.

Figeľ emlékeztetett arra is, hogy a kereszténydemokraták KDH plus stratégiája alapján elsősorban a gazdasági és szociális téren megvalósítandó értelmes megoldások érdekében a tapasztalat és az erő egységesítésére törekszenek. „E héten is erősödik a csapatunk egy jelentős személyiséggel” – fogalmazott Figeľ.

A pártelnöktől eltérően egy nappal korábban Pavol Abrhan, a KDH frakcióvezetője még örömének adott hangot az OĽaNO és NOVA választási koalíciója felett, mivel szerinte így nem fenyeget az a veszély, hogy a jobbközép szavazatok egy része elveszik.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”54660″}