54854

Szlovákia készen áll arra, hogy a humanitárius befogadókapacitását a jelenlegi 300-ról 500 főre emelje, valamint segítséget nyújtson Magyarországnak a dél felől az országra zúduló menekültáradat kezelésében. Egyebek mellett erről is beszéltek a külügyi illetve a belügyi tárca vezetői a kormány szerdai, július 8-i ülésén.

Miután az Európai Unió tagállamainak vezetői múlt havi brüsszeli csúcstalálkozójukon egyértelműen elvetették a Bizottság bürokratái által megálmodott, a valós helyzettel (és a tagállamok érdekeivel) köszönő viszonyban sem lévő kvótarendszert, az egyes államok saját belátásuk szerint tesznek felajánlásokat a menekültek befogadását illetően. A jelenlegi számítások szerint két év alatt mintegy negyvenezer, a mediterrán országokon keresztül az EU-ba belépett menekültet kell szétosztani az egyes tagállamok között – immáron önkéntes vállalás alapján. A magyar kormánynak (Bulgáriával együtt) sikerült elérnie, hogy ez alól is mentességet kapjon, tekintve, hogy déli határain keresztül jóval több menekült érkezik, mint pl. Olaszországba.

Csehország már megtette a maga felajánlását: idén 400 menekültet fogadnak be, de ezt a számot jövőre jelentősen megemelik és 700 menekült befogadásával számolnak. A három éves terv utolsó ütemében, 2017-ben további 400 menekültet fogadnak be – fenntartva azonban a vétójogot biztonsági kockázat esetére.

Szlovákia a már említett 500-as limittel számol. A kormányülésen Miroslav Lajčák külügyminiszter és Robert Kaliňák belügyminiszter egyetértett abban, hogy a menekültkérdésről szóló vita a közbeszédben a szélsőségek irányába tolódott és ezen változtatni kell. A szlovák diplomácia vezetője szerint itt ugyanis “élő emberekről van szó”, illetve gyakran olyan emberekről, akiknek az élete veszélyben van. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy a közbeszédben megjelenő szélsőségeket visszaszorítsák. Ebben szánna szerepet Lajčák a szlovákiai egyházaknak is. A miniszter szorgalmazza, hogy az egyházak is vegyenek részt a témáról folyó társadalmi vita folytatásában.
A Szlovákia mindenekelőtt a veszélyben lévő családokon, gyerekeken szeretne segíteni, tehát a 200-al bővítendő befogadási keretet mindenekelőtt az ő részükre kívánja fenntartani – mondta Robert Kaliňák a kormányülésen.

Ezen túlmenően Szlovákia kész segítséget nyújtani szomszédainak is, elsősorban Magyarországnak. A déli szomszédba Szerbia felől özönlő menekültáradat kezeléséhez rendőrjárőrök és technikai eszközök felajánlásával tudna Szlovákia hozzájárulni – jelentette be a belügyminiszter. Görögországnak és Olaszországnak menekültügyi szakemberekkel segítene Szlovákia és tárgyalások folynak az osztrákoknak nyújtandó segítséggel kapcsolatban is.

Ennek a kormányzati “nagyvonalúságnak” azonban nem mindenki örül ilyen felhőtlenül. A bősiek például máris petíciózásba kezdtek, miután megneszelték, hogy a belügy – a bevándorlási hivatalon keresztül – a Műszaki Egyetem épületeit igénybe véve menekülttábort nyitna a településen. A helyiek felháborodtak a hír hallatán és máris több száz aláírással fejezték ki tiltakozásukat a kormány terveivel szemben.

szd, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”54823,54593,54465,54853″}