55216

Szlovákia minden egyes lakosát, az újszülötteket is beleszámítva, 7 551 euró adósság terheli – az államadósságból ugyanis ennyi jut egy főre.

Szlovákiában idén az első negyedév végén az egy főre eső államadósság 7 551 euró volt. Az Európai Unió tagországai között azonban hazánk nem tartozik a legeladósodottabb országok közé.

Az egy főre jutó államadósság tekintetében Írország, Belgium és Olaszország vezet, derül ki a Postabank Eurostat adatain alapuló tájékoztatásából, amely az idei első negyedévet értékelte.

Az eladósodás bevett szokássá vált

„Az államok hitelből történő működtetése polgárainak szokásait követi. A világ országainak többsége minden évben deficites gazdálkodást folytat, ami azt jelenti, hogy többet költ, mint amennyi a bevétele. Ezen deficit halmozódása államadóssághoz, illetve annak folyamatos növekedéséhez vezet”, állapította meg Jana Glasová, a Postabank elemzője.

Az első negyedév végére Szlovákia államadóssága a hazai bruttó termelés 54 százalékát tette ki. Az előző év hasonló időszakához képest a hazai bruttó termelés 53,6 százalékáról enyhén emelkedett, de évközi összehasonlításban az államadósság a bruttó termeléshez képest mégis csökkent.

„Az elmúlt év első negyedében ugyanis az eladósodottság a hazai bruttó termelés 57,6 százalékát tette ki. Szlovákiának ezzel sikerült némileg eltávolodnia a maastrichti határértéktől, amely a bruttó termelés 60 százalékában határozza meg a felső határt”, egészítette ki Glasová.

Európai viszonylatban nálunk rosszabbak is vannak

Európai összehasonlításban Szlovákia a kevésbé eladósodott országok közé tartozik. „A bruttó termeléshez viszonyított, Szlovákiához hasonló eladósodottsága mindössze 10 uniós országnak van, a többiek ennél rosszabbul állnak”, tette hozzá az elemző.

A hazánk egy lakosára jutó évközi eladósodottság idén az első negyedév folyamán közel 300 euróval csökkent. Tavaly ugyanebben az időszakban ez az összeg még 7 900 eurót tett ki. „Ebből a szempontból is az unió kevésbé eladósodott tagországai közé tartozunk. Az egy főre jutó államadósság tekintetében az unió mindössze hét tagországa áll jobban”, egészítette ki Glasová.

Az első negyedév végén az íreket terhelte a legnagyobb államadósság, akikre személyenként 44 213 euró adósság jutott. Őket követte Belgium, ahol ez az összeg megközelítette a 40 000 eurót.

„Közel 35 000 euróval tartozik az államadósság tekintetében minden olasz, míg a briteket, osztrákokat és franciákat e tekintetben 30 000 eurót meghaladó adósság terheli”, pontosította az elemző. Ezzel szemben a legkisebb adósság az észtekre (1 561 euró) és a bolgárokra (1 730 euró) jut – számol be az aktuality.sk.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”51429,49422,49374,51766,48838,42335,41756″}