54884

Jótékonysági akcióval vette kezdetét a Martosi Szabadegyetem harmadik napja, július 10-én. A délelőtti órákban a Felvidék Rádió munkatársai az Erdei előadótéren gondoskodtak a táborlakók szórakoztatásáról. Az Egy futballfüggő naplójából című nagysikerű kötetével érkezett Gazdag József sportújságíró. Világi Oszkár vállalkozó a Kukkóniáról, ismert szakértők részvételével az ukrajnai válságról és Európa migrációs politikájáról is szó esett.

Adj vért, és életet mentesz!
A III. MartFeszt szervezői a jótékonysági programoknak idén kiemelt figyelmet szentelnek: a szombati MartFeszt Angyalai jótékonysági délután mellett péntek délelőtt véradást is szerveztek. A komáromi korház munkatársai reggel nyolcra a martosi Zsittnyan István Kultúrházba várták a véradókat. Az első órákban kizárólag helyieket láttunk a termekben, később azonban sorba érkeztek a fesztiválozók is. Bővebben ITT>>.

Felvidék, szeretlek!
A tábor lakóit – tegnapi és a tegnapelőtti naphoz hasonlóan – ma reggel is a Felvidék Rádió ébresztette, sátrukból pénteken is egész nap szóltak a jobbnál jobb slágerek. Délelőtt kilenctől a Magyarország, szeretlek! népszerű televíziós műsor mintájára ismét megrendezték sátrukban a Felvidék, szeretlek! szórakoztató műveltségi vetélkedőt. Érkezésünkkor a piros csapatnak azt kellett éppen megtippelnie, hány összetevőből áll a Dunamocsi Csárda legendás húsos palacsintája. A Felvidék értékeire, kuriózumaira, Martosra és a Martosi Szabadegyetemre vonatkozó kérdéseket és az interaktív feladatokat búcsi via novás Győző Réka és Vanyai Éva állították össze, a televíziós műsorból ismert mókás dalfelismerő játékban pedig a köbölkúti Endless Strip zenekar segédkezett. S bár a „pirosak” megfejtették a húsos palacsinta receptjét, nagy csatában végül a zöld csapat nyerte a vetélkedőt…

Gyermekmosoly – Gyermekfoglalkozások a MartFeszten
A III. Martosi Szabadegyetemen külön foglalkozásokkal készültek a legkisebbek számára. A Gyereksarokban a MartFeszt önkéntesei tartják a kézműves programokat. Szombat délután és vasárnap délelőtt is várják a gyermekeket, hiszen ahogy a program címe is mondja „A gyermekmosoly örökre szóló műremek”. Bővebben ITT>>.

Civil információs nap
A Szövetség a Közös Célokért vendégei voltak Martoson a Feszty-parkban a Győr-Moson-Sopron, a Komárom-Esztergom és a Pest megyei Civil Információs Centrum vezetői és munkatársai. A határon átnyúló civil együttműködések erősítésének céljából tartott információs napon a felvidéki civil szervezetek tájékoztatást kaptak a Nemzeti Együttműködési Alap és a Nemzetközi Visegrádi Alap pályázati lehetőségeiről. Bővebben ITT>>.

Egy futballfüggő naplójából
Gazdag József sportújságíró tíz éven át szerkesztette az Új Szó hetente megjelenő Focitipp mellékletét. A rovatban megjelent tárcáit, jegyzeteit nem csupán focirajongók, hanem lányok, anyák és nagymamák is szeretettel olvasták. Ma már nem találjuk meg vezércikkeit a Focitippben, tavaly ősszel ugyanis váratlanul otthagyta az Új Szót. Nem kellett azonban sokáig böjtölnünk: Gazdag József függőségét azzal kezelte, hogy idén tavasszal a kötetbe foglalta írásait. A Feszty-parkba nemcsak az Egy futballfüggő naplójából című könyvéről, hanem a futball világát behálózó szövevényes bunda- és fogadásicsalás-ügyekről is beszélt. Bővebben ITT>>.

Demény, a kötsög – Magyarország legnépszerűbb vizslája
A táborlakók és a Martosi Szabadegyetem látogatóinak nagy-nagy örömére péntek délelőtt a táborba érkezett Demény, aki jelenleg Magyarország legnépszerűbb vizslája. Gazdája, Magos Judit kísérte őt, és az első pillanattól fogva láthatóan nagyon jól érezte magát. Pillanatok alatt birtokába vette a Feszty-parkot, beugrott a tóba (ugyebár vadászkutya!), békákat hajkurászott, és nemcsak a vízben, hanem a népszerűségben is fürdött. Leginkább olyan emberek voltak kíváncsiak Deményre, akik tudják és vallják, hogy a magyar vizsla az egyik legintelligensebb kutyafajta, és a magyar emberek többségét lázba hozza. Bővebben ITT>>.

Erdélyország az én hazám
Nyírő József életútjáról, munkásságáról és emlékezetéről tartottak fórumot péntek délután a III. Martosi Szabadegyetemen. A „székely apostol” hagyatékáról Medvigy Endre irodalomkutató és Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese beszélgetett. Az esemény házigazdája Varga Tibor, a Via Nova ICS elnökhelyettese volt. Az előadók Nyírő munkássága, főbb műveinek ismertetése mellett kiemelten foglalkoztak az Erdély érdekeinek érvényesítését céljául kitűző politikai és kulturális ideológiával, a transzilvanizmussal, melynek Nyírő is jelentős képviselője volt. Bővebben ITT>>.

Kukkónia – a Csallóköz értékei

Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója idén is ellátogatott a Martosi Szabadegyetemre, ám ezúttal nem a DAC-ról kérdezték, hanem a Kukkónia projektről, amelynek célja, hogy attraktív idegenforgalmi régióvá változtassa a csallóközi régiót. Bővebben ITT>>.

A háború árnyékában
Péntek délután az Erdei előadóban került sor arra a kerekasztal-beszélgetésre, amely az ukrajnai válságról, a kárpátaljai magyarság helyzetéről és az Európát fenyegető migrációról szólt. A fórumon Nógrádi György biztonságpolitikai szakember és Németh Szilárd, a magyar parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke ütköztette véleményét. A válság központjában nem Ukrajna áll, hanem Oroszország, amely Ukrajnával szemben komoly gazdasági- és katonai fölénnyel bír – vélekedett Nógrádi György a MartFeszten. Bővebben ITT>>.

Görbe tükör várótermi élményeinknek
Mindannyian várakoztunk már orvosi várótermekben. Akarva-akaratlan különféle helyzeteket éltünk meg, sokféle emberrel találkoztunk. Ezek az élmények ihlették a vezekényi Görbe Tükör Színjátszó Csoport aktuális darabját, amelyet Csakárenyi történetek címmel mutatott be az amatőr színtársulat. Különböző emberi sorsok, vicces történetek, sok-sok poén és nyelvi realizmus – ez jellemzi a Görbe Tükör előadását. A nézőtéren ülve ráébredünk arra, mi is átéltünk ezt-azt a „csakárenyben”. Bővebben ITT>>.

Zorall, Tankcsapda, Emmer-Zsapka duó
Hat óra után nem sokkal begördült a Zorall együttes tagjait szállító kisbusz is a Feszty park területére, hét órától ők adnak koncertet a Turul-színpadon. Fél tíztől aztán jön a Tankcsapda, Lukács Laciék koncertjén “telt házra” számítanak a szervezők. Vannak változhatatlan dolgok: a MartFeszt harmadik napja is “Afterparty”-val ér véget: az Erdei színpadra ezúttal az Zsapka-Emmer duót várják.
A harmadik nap képes összefoglalóját Képgalériánkban ITT>> tekinthetik meg. A Felvidék.ma a Martosi Szabadegyetem fő médiapartnere.

Felvidék.ma