54982

Problémák nélkül folyik az aratás a Csallóközben, míg Felső-Csallóközben lassan a végére érnek a termés betakarításának. A terméshozamok elmaradnak a tavalyitól, s ez a szárazságnak és az öntözőberendezések hiányának tudható be. Már az alsó-csallóközi agrárvállalatok többségében is a raktárakban van a termés. Erről tájékoztatta a TASR hírügynökséget Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara dunaszerdahelyi elnöke.

„Az olajtartalmú növények hektárhozama átlagosan mintegy 2,5 tonna, s így elmarad a tavalyitól, míg a felvásárlási árak 30 százalékkal alacsonyabbak, mint két évvel ezelőtt, s így a tavalyi árak szintjén mozognak. A kereskedelmi és felvásárlási ágazat nem alkalmazkodott a kialakult feltételekhez, s a termés többsége még nincs leszerződve” – állapította meg az elnök.

Az őszi búzák hozama jó. Vásárúton például hat tonnás hektárhozamot értek el. A szárazság miatt azonban gyenge kukoricatermés várható.

„Megállapítható, hogy az utóbbi két évben Ľubomír Jahnátek mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter rendszeresen találkozik a mezőgazdászokkal. Tudja jól, hogy a Csallóköz mindig is Szlovákia éléstára volt, és ennek a régiónak kellő figyelmet kell szentelni. A környezetvédelmi miniszterrel együtt igyekeznek megoldani a régió problémáit, hiszen tudvalevő, hogy a szántóföldek mélyén jelentős ivóvízkincs rejtőzik” – mondta Patasi Ilona, hozzátéve, hogy Jahnátek érdeklődik a Duna mente makro és mikro agrárvállalatainak helyzete iránt. „A vállalkozókkal folytatott szakmai párbeszéd a projektek támogatásában is megnyilvánul” – tette hozzá.

„Egyes mezőgazdászok véleménye szerint az idei hektárhozamok átlagosnak mondhatók, szerintem viszont valamivel jobbak a tavalyinál. Igaz ugyan, hogy a mennyiségét tekintve elmaradnak a tavalyitól, ám a termés minősége jobb. A búza betakarításával lassan már végzünk, de az árpa aratását csak ezekben a napokban kezdtük el. Amennyiben az időjárás is kedvez, a hét végén befejezzük az aratást” – mondta Mózes Árpád, a vásárúti mezőgazdasági szövetkezet elnöke.

NZS, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51441,54677″}