55847

Fenes Iván Bős nagyközség polgármestere felszólította a falu polgárait, hogy a szeptember 1-jén tartandó Szlovákia iszlamizálódása elleni tiltakozó tüntetésen kerüljék a tüntetőkkel való találkozót, hogy elejét vegyék a konfliktusok kialakulásának. A felhívás a település honlapján jelent meg.

„Ahogy bizonyára hallották, a besztercebányai megyei közgyűlés elnöke, Marián Kotleba és pártja, településünk területén szervez tiltakozást „Európa iszlamizációja ellen.” Ezzel egy időben, a híresztelések szerint, a Hatvannégy Vármegye mozgalom is – egy ránk nézve mindenképpen szerencsétlen döntés értelmében – ellentüntetésre készül, szeptember első napján, a Szlovák Alkotmány ünnepén. Az önkormányzat nevében, ezúton is felkérjük Bős lakosságát, hogy amennyiben (e bizonyára barátságtalan) találkozóra sor kerül, azt lehetőleg kerüljék, és ne adjanak okot egy esetleges botrányra!” – olvasható a polgármester felhívásában.

Fenes felhívásában arra is figyelmeztetett, hogy a migránsok ügyében lebonyolított sikeres népszavazás példanélküli, egyedülálló Európában. „Míg a demokratikus Németországban a lakosság egy része gyújtogatással ad hangot akaratának, addig mi, a volt szovjet blokk lakosai fegyelmezetten leiskoláztuk a fejlett Nyugatot a népuralom gyakorlásából és európai nívóból. Függetlenül ennek gyakorlati eredményétől, az erkölcsi győztesei mi vagyunk – s ezt nem tehetjük kockára erőszakos, verbális és fizikai villongásokkal” – fogalmazott a felhívásban a polgármester.

A bősi polgármester szerint a falu polgárai számára semmi jó sem származhat a két csoportosulás – Kotleba pártja és a Hatvannégy Vármegye – szándékából, mert mindkettő csak a saját érdekei szerint és a saját hasznára cselekszik. „Kérjük Önöket, ne hagyják, hogy Bős ügye felesleges nemzetiségi ellentétbe fulladjon, s egy újabb szlovák-magyar konfliktus tegye hiteltelenné! Ne engedjenek az esetleges provokációnak, és ne feledjék: Bős, a közelmúltban felkerült a világ térképére s a világsajtó – Los Angelestől Szingapúrig – rajtunk tartja a szemét! Maradjunk józanok, legyünk hűek önmagunkhoz és jó hírünkhöz!” – áll a felhívás végén.

Szeptember 1-jén Marián Kotleba Mi Szlovákiánk pártja autós és motoros tiltakozó akciót szervez Nagyszombatból Bősre. A hírek szerint a Hatvannégy Vármegye aktivistái ellentüntetésre készülnek. A polgármester korábban azt nyilatkozta, az elutasító álláspontját elküldte a szervezőknek, más eszközzel azonban nem rendelkezik az akció megakadályozására. “Tekintettel arra, hogy a művelődési ház parkolója arra hivatott, hogy első sorban a ház rendezvényeit szolgálja, s kedden is rendezvényre kerül ott sor, ebből az apropóból utasítottam el a tüntetést, a terület nem alkalmas arra, hogy ott demonstrációt szervezzenek” – nyilatkozta korábban a polgármester, aki a rendőrséget is tájékoztatta elutasító álláspontjáról.

dé, Felvidék.ma
Fotó: www.gabcikovo.sk

{iarelatednews articleid=”55815,55659,55616″}