55707

A szakiskolák és a cégek között ezentúl szorosabb lesz a kapcsolat, mivel a munkáltatók konkrét igényeinek megfelelő képzésben részesülnek a jövő szakemberei. Ezt teszi majd lehetővé a duális szakképzés rendszere, amely szeptembertől rajtol a középfokú szakiskolákban. Mindennek a lényege abban rejlik, hogy a szakmunkástanulók a gyakorlati tudásukra a cégeknél tesznek szert, míg elméleti szakmai ismereteiket az iskolapadokban sajátítják el.

Amint az az iskolaügyi minisztérium augusztus 14-i adataiból kitűnik, az új rendszerbe 97 munkáltató és 278 szakmunkástanuló kapcsolódott be. A végleges számok azonban augusztus 31-e után lesznek ismertek, s addig a munkáltatók szerződést köthetnek a szakmunkástanulókkal. „Úgy tűnik, hogy a munkáltatók korábbi óvása, miszerint a cégek mindaddig nem kapcsolódnak be a duális képzésbe, amíg nem növelik a pénzügyi ösztönzést, helytelennek bizonyult. A cégek érdeklődést tanúsítanak a duális képzés iránt olyan feltételek mellett is, amelyeket a pénzügyminisztériummal együtt szorgalmaztunk” – fejtette ki a TASR hírügynökségnek a tárca vezetője, Juraj Draxler.

Mindezt a miniszter kiegészítette azzal, hogy a jelzések szerint elsősorban a német és osztrák cégek részéről nyilvánult meg érdeklődés. „Ezek különböző anyagi hátterű cégek, tehát összetételük meglehetősen heterogén. Abból a szempontból azonban mindenképpen kiegyenlített a mezőny, hogy a nagyok mellett kisebb cégek is jelentkeztek. Tehát ismét nem bizonyosodtak be egyesek aggodalmai, hogy a kis cégek majd nem tanúsítanak érdeklődést az új rendszer bevezetése iránt,” egészítette ki Juraj Draxler.

Szavai szerint a legnagyobb kihívást az jelenti, miként tegyék vonzóvá a diákok számára a duális rendszert. „Bevallom, hogy kissé türelmetlen vagyok atekintetben, miként működnek a munkáltatók szövetségei és társulásai. Számukra is nagy kihívást és egyben kötelességet jelent, hogy a duális rendszer előkészítésébe és propagálásába intenzívebben bekapcsolódjanak. Az ő érdekük volt, hogy ezt az új rendszert bevezessük,” hangsúlyozta.

A középiskolások a duális rendszer keretében keresetre is szert tehetnek. Azoknak a diákoknak, akik a hiányszakmákban folytatják tanulmányaikat, az állam havonta motivációs stipendiumot folyósít. Ennek összegét a tanulmányi eredmények függvényében határozzák meg. Amennyiben a diák átlaga nem lesz rosszabb, mint 1,8, akkor 58,77 eurót kap, az ennél gyengébb előmenetelűek, akiknek a tanulmányi átlaga nem lesz rosszabb 2,4-nél, 40,69 eurót kapnak, míg a 2,4 és 3,0 közöttiek havi motivációs stipendiuma 22,61 eurót tesz ki. Mindemellett a tanulók vállalati stipendiumban is részesülhetnek.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53595,54967,52222,51098,50824,49460″}