55893

A Csemadok Somorjai Alapszervezete idén először rendezett többcsapatos focitornát, melynek az I. Szent István Napi Csemadok Kupa nevet adták.

„Már negyedik éve rendezünk „focis napot” a Szent István Napok keretén belül, de eddig általában egy meccset játszott egymással a somorjai és a tejfalusi (Somorja része) Csemadok csapata. Most a főszervező, Méry János, a helyi Csemadok elnökségi tagja új ötlettel állt elő” – árulta el portálunknak Nagy Péter, a Csemadok Somorjai Alapszervezetének elnöke.

A tornán idén hat csapat vett részt, a feljebb említett két csapaton kívül meghívást kapott még a helyi STK és az FK ificsapata, községben zajló Samaria Miniliga válogatottja, mely az FC Friends Somorja 2006 nevű klub mezeiben lépett pályára, hatodik csapatként pedig a Szigeti Gergely vezette alistáli csapat kapott meghívót az augusztus 18-án megrendezett tornára.

„A hat csapat két hármas csoportba lett beosztva, az “A” csoportba az STK Somorja, a Samaria Miniliga válogatottja és a Tejfalusi Csemadok került, a “B” csoportba pedig az FK Somorja, az Alistál és a szervező somorjai Csemadok került.” – mondta az esemény főszervezője.
Az “A” csoportban a Samaria Miniliga válogatottja elsőként, a Tejfalusi Csemadok másodikként jutott tovább, az STK fiataljai pedig szoros csatában kiestek. A B csoportot az alistáli csapat nyerte meg, megelőzve a két egypontos Somorjai Csemadok és FK Somorja csapatát, mely utóbbi a rosszabb gólkülönbségének köszönhetően esett csak ki.

Az 5.-6. helyért a két somorjai ificsapat vívott presztízcsatát, melyet ezúttal az STK csapata nyert meg.

Az első elődöntőben a Somorjai Csemadok csapata 2:1 arányban maradt csak alul a Samaria Miniliga csapatával szemben, a másik elődöntőben pedig a Tejfalui csapata fordította meg a meccset az alistáliak ellen, akik bizony némi bírói segítségről beszéltek a számukra balul sikerült mérkőzés után, mely során háromgólos előnyt engedtek ki a kezükből.

A harmadik helyért vívott meccsen az alistáliak szinte lemosták a pályáról, a már elfáradt somorjai csemadokosokat, a döntőben viszont óriási harcot láthattunk a Samaria Miniliga válogatottja és a Tejfalusi Csemadok csapatai között, melyet végül a Miniliga válogatottja nyert meg, megfordítva a mérkőzést.

„Elégedett vagyok a torna alakulásával, bár mint minden akció, melyet először rendeznek meg, ez is hagyott némely kivetnivalót maga után. De az I. Szent István Napi Csemadok Torna szerintem – és a visszajelzések alapján is – sikeres volt.” – fejezte be Méry János.

Eredmények:
A csoport:
STK Somorja – Miniliga válogatott 2:3
STK Somorja – Csemadok Tejfalu 2:3
Miniliga válogatott – Csemadok Tejfalu 4:3

B csoport:

FK Somorja – Csemadok Somorja 3:3
FK Somorja – Alistál 1:5
Csemadok Somorja – Alistál 1:3

5.-6. helyért: STK Somorja – FK Somorja 1:5
Elődöntő (A): Miniliga Válogatott – Csemadok Somorja 2:1
Elődöntő (B): Csemadok Tejfalu – Alistál 4:3
3. helyért: Alistál – Csemadok Somorja 9:1
Döntő: Miniliga válogatott – Csemadok Tejfalu 5:2

További képek fotógalériánkban tekinthetőek meg ITT>>.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53384,50889,50550,43397″}