55562

Két és fél mázsás kenyereket süt Szolnokon Diószegi László, erdélyi pék. A sepsiszentgyörgyi pékmester – aki már Londonban is működtet egy hagyományos székely-magyar pékséget – vezeti azt a háromtagú csapatot, amely idén ötödik alkalommal süti meg a Kárpát-medence kenyerét. Óriáskenyérből kettőt sütnek: az egyik Szolnokon marad, a másikat pedig Kolozsvárra viszik.

A Kárpát-medence kenyerei augusztus 20-ra készülnek el.

A két „megakenyéren” kívül még öt darab félmázsás „kicsi” kenyeret is sütnek. Ezekből egyet Erdélybe, Sepsiszentgyörgyre; egyet Délvidékre, Zentára; egy kenyér Kárpátaljára, Beregszászba kerül; egy pedig a Felvidékre, Komáromba jut. Az ötödik kenyér Bem tábornok szülővárosába, a lengyelországi Tarnówba utazik.

„Hét ekkora cipó megsütése időbe telik. Már augusztus 16-án elkezdjük befűteni a kemencét. A sütés 18-án reggeltől 20-a Diószegi Lászlóreggelig tart” – vázolta a teendőket Diószegi László.

Valamennyi kenyeret gépi segítség nélkül, kézzel dagasztják. A pékmester szerint egy két és fél mázsás kenyérnek legalább 15–16 órát kell sülnie, tehát a két nagy kenyér nem lesz kész egy nap alatt. Az 50 kilogrammos kenyerekből is egyszerre legfeljebb kettőt lehet sütni, tehát majdnem egy nap azokra is rámegy.

Diószegi kezdeményezésére a Kárpát-medence kenyeréhez valókat az elszakított területek képviselői adják össze.

foter.ro nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55105,48060″}