55554

Az egyetlen politikai párt, a Smer-SD alkotta kormány a választási időszak végéig továbbra is rendkívül világos árszabályozási politikát kíván folytatni. „Egyaránt védeni fogjuk az árszabályozási keretet, melyet az erre vonatkozó legiszlatívában is rögzítettünk. Amennyiben a 2016-os márciusi választásokat követően is kormányalkotó párt maradunk, továbbra is ragaszkodunk ehhez az árszabályozási kerethez,” jelentette ki Robert Fico miniszterelnök az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) elnökével, Jozef Holjenčíkkal történt találkozóján. Közölte a TASR hírügynökség

„Meggyőződésünk, hogy az árszabályozásnak rendkívüli jelentősége van a kedvező háztartási gáz- és villanyárak megtartása terén. Amikor mi voltunk kormányon, az energiaárak mindig csökkentek, vagy stabilak maradtak. Amint a jobboldal került hatalomra, az energiaárak elszabadultak,” hangsúlyozta.

„Semmi esetre sem kívánunk nyomást gyakorolni az Árszabályozási Hivatalra. Ez egy független intézmény, amely az uniós jogrend alapján jött létre. Van létjogosultsága, határozatait tiszteletben tartjuk. Mi több, erősíteni kívánjuk ezt az árszabályozási keretet azzal, hogy az Árszabályozási Hivatal költségvetésébe pénzeszközöket juttatunk, amelyekért a hivatal folyamodott, hogy reálisan és objektívan felmérhesse a disztribúciós társaságok vagyonát, annak érdekében, hogy azok a költségeikbe ne számíthassanak be különböző fiktív tételeket,” tette hozzá az árszabályozás megerősítésének kapcsán a miniszterelnök.

NZs, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44507″}