55874

Ingyen szállás, étkezés, jutalmazott kiképzés. Szlovákiában több száz személy vehetne részt az önkéntes katonai kiképzésen anélkül, hogy be kellene lépnie a hivatásos hadseregbe. A kormány jövőre bevezetné az önkéntes katonai szolgálatot. Ehhez viszont kétharmados törvényt kell módosítani, s néhány ellenzéki szavazatra is szükség lesz.

A pénztelenség mellett nemcsak a hivatásos személyi állomány csökkenésével küzd a szlovák hadsereg, demográfiai okokból is apad a tartalékosok száma. Többen már a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését emlegetik, helyette azonban egyelőre csak az önkéntes katonai szolgálatot tervezik. Szerdán elfogadta ugyanis a kormány a védelmi minisztérium javaslatát, amellyel főként a tartalékos állomány számát növelnék. A tervezet szerint az önkéntesek katonai kiképzése 12 hétig tart a turócszentmártoni bázison, majd az önkéntesek leteszik a katonai esküt és katonai rendfokozatot kapnak. A kiképzésben résztvevők 135 eurós jutalomban részesülnek.

Martin Glváč védelmi miniszter szerint a kiképzésen átesett személyek több előnyhöz juthatnak, mint gondolnák. „Nem csak a hadseregen belül tudnak könnyebben elhelyezkedni, de azon túl is. Ez a lépés a tartalékos állomány, de más fegyveres és biztonsági testületek feltöltését is szolgálhatja” – nyilatkozta a tárcavezető.

Marián Majer, a Közép-európai Politikatudományi Intézet szakértője szerint nem várható a katonakedv jelentős növekedése, az alacsony keresetűeket és a munkanélkülieket célozza a meg a javaslat, de szélesebb körben nem talál visszhangra. Gondol a kormány a militáns beállítottságúakra is. A jelentkezőknek becsületbeli nyilatkozatot kell tenniük, hogy nem támogatnak semmilyen szélsőséges csoportot.

A kormánya szerdán jóváhagyta a BTK módosítását is, hogy az idegen hadseregekben harcoló szlovák állampolgár mellett büntethető legyen az is, aki külföldön félkatonai egységek akcióiban vesz részt.

BA, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”55379″}