55653

Az 1933-as gödöllői jamboree idején a Magyar Cserkészszövetség Magyar Szolidaritás Napot rendezett. Az előre megbeszélt napon a cserkészek tábortüzeket gyújtottak egész Magyarországon és az elcsatolt területeken. A megbeszélt időben egyszerre lobbantak fel a szolidaritás lángjai Gödöllőn, a Hargitán, a Tátrában, a Mecsekben, Szabadkán, a Bakonyban. Mindenfelé, ahol magyar cserkészek voltak. 2003 augusztusában, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felújította e fontos kezdeményezést. Ennek nyomán otthon, a Kárpát-medencében, Kazahsztántól Honoluluig, Svédországtól Rio de Janeiróig, a föld minden magyarok által lakott részén fellángoltak a tábortüzek, vagy éppen gyertyácskák. Ma már az évi munkatervük állandó része a Magyar Szolidaritás Tüze.

Fontos, hogy a gyertyaláng vagy a tábortűz, mindenhol a helyi idöszámitás szerint, augusztus 20-án este 21.00 órakor lobbanjon fel a nemzetközi dátumvonaltól nyugatra, tehát New Zealand, Ausztrália vonalától keljen útra és végigkisérve augusztus 20-át, Honoluluban aludjék ki. Így, amikor Budapesten felröppennek a Szent István napi tüzijáték elsö rakétái, a Magyar Szolidaritás lángja már 11-12 órája úton lesz és Honoluluig még ugyanannyi órai utja lesz hátra. Valószinűleg nincs olyan időzónája a Földnek, ahol nem élnének cserkészek és magyarok, így csak szervezés kérdése a megvalósitás: Tábortűz Croydonban, Fillmoreban, Los Angelesben, egy gyufavillanás a Hargitán, gyertyák a budapesti lakásokban, mécses Dunaszerdahelyen, tábortüzek Rióban, Caracasban, Sydneyben, Münchenben, Oslóban, Torontóban, Krasznahorkán, Calgaryban, New Yorkban vagy Körösmezőn. Azok, akik a budapesti tűzijátékot nézik, a felreppenő első rakétában lássák a magyar szolidaritás tüzének fellobbanását.

A kezdeményezők kérik a magyar szervezeteket is Magyarországon és az egész világon, akik még nem csatlakoztak az elmúlt három év alatt, azok ne késlekedjenek és tegyék meg most! A világot átölelő testvéri összetartozás kifejezése váljon hagyománnyá és legyen a magyar identitástudat egyik pillére.

Kérjük a szervezeteket, egyházakat és személyeket, hogy részvételüket jelezzék a corvinus@mountaincable.net címen egy-két szóban, még akkor is, ha csak egy gyertyát gyújtottak – áll Lendvai-Lintner Imre, cscst., KMCSSZ elnöke és Magyaródy Szabolcs, cscst., KMCSSZ Hunyadi Öcs. Mk. által jegyzett felhívásban.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54920,47693,41000,29005,23955,16548,23723″}