55380

Bátonyterenyén, a Gyürky-Solymossy kastély csodálatos őshonos fákkal teli parkjában augusztus 7-e és 9-e között több mint 130 ezer négyzetméteres területen kerül megrendezésre a III. Palóc Világtalálkozó. A fesztivál ideje alatt 86 település közel 1300 „sztárvendége” mutatkozik be.

A rendezvényt a Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület Bátonyterenye Város Önkormányzatával közösen szervezi meg, több civil szervezettel karöltve. A szervezők fontosnak tartják a szívüknek oly kedves, rendkívül gazdag és színes kultúra, hagyomány átadását, átmentését a későbbi nemzedékeknek. A három nap alatt 26 táncegyüttes, 8 népi zenekar, 26 egyéni előadó és 45 kórus lesz látható.

Nyolcvanhat településről több mint száz közösség jelezte, hogy részt szeretne venni az idén nyáron, Bátonyterenyén megrendezésre kerülő III. Palóc Világtalálkozón. Felvidékről több mint huszonöt település kapcsolódik be idén. A rendezvényt azért hívták életre, hogy bemutassák a palócok értékeit, illetve, hogy a különböző közösségek megismerhessék egymást. A rendezvény fővédnöke Jakab Sándor, a “Hazajáró” című honismereti és turisztikai műsor ipolysági születésű műsorvezetője. A műsorvezetővel készített interjúnk ITT olvasható>>>. 

„A találkozó célja, hogy a palócok nagy találkozóján együtt lehessünk mindannyian mi, palócok! Megismerhessük egymást, egymás munkáját, s lehetőségünk nyíljon arra, hogy civil és önkormányzati szinten is együttműködési lehetőséget teremtsünk a Palócföldön működő civil szervezetek és önkormányzatok között.” – nyilatkozta a Felvidek.ma –nak Berze Marianna főszervező.

A palócok földjén, a határon túli Felvidéket és négy hazai megyét értünk (Pest megye keleti részét; Nógrád és Heves megyét, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részét), ezen felül a délvidéki, jelenleg Szerbiához tartozó Kupuszina települést, mely az 1750-es évekbeli kitelepítéstől napjainkig megőrizte palóc identitását.

Az idei világtalálkozón többek között megemlékeznek majd Deédesről, a palócok aranyasszonyáról, mások mellett előadással készül dr. Papp Lajos, szívsebész, tartanak palóc lakodalmat, népdal – és népmese mondó versenyt, gasztronómiai fesztivált, viseletbemutatót, lesznek lovas programok, íjász bemutató, sőt koncert is színesíti a programkínálatot. A gyerekek érdeklődésére számot tartó programok a Palóc Világtalálkozó színes programkínálatából, kimondottan gyerekeknek szervezett programok és felnőttek felügyelete melletti játék a gyermekfoglalkoztatóban biztosított lesz mind a három nap alatt. Bővebben a gyermek programokról ITT>>> olvashatnak.

A három napos találkozó programjának keretén belül augusztus 7-én, pénteken kerül sorvalósul meg a III. Palóc Világtalálkozó megnyitójára. A palóc regevilág címmel történelmi, irodalmi előadásokat tartanak. Kortárs palóc költők és írók könyvbemutatóin és közönségtalálkozókon vehetnek részt az érdeklődők, de hazai hagyományőrzők előadásai és palóc alkotók bemutatkozása is színesíti a műsort. A Palócföldi Önkormányzatok Szövetsége megkötése után a palóc polgármesterek találkozójára kerül. sora . Jakab Sándorral a Hazajáró közönségtalálkozóján vehetnek rész, továbbá dr. Papp Lajos és dr. Varga Tibor előadásait hallgathatják meg a találkozó résztvevői. 

A második napon, augusztus 8-án a gasztronómia jegyében az „Íz-lelő”, a palóc ízek fesztiválja kerül megrendezésre, valamint a palócföldi települések, közösségek bemutatkozó előadásai. Sor kerül a „Szülőhazám, szép Palócföld” pályázat eredményhirdetésére, a Szeder Fábián-díj ünnepélyes átadására, a „Kék pántlika” népdal- és népmesemondó verseny döntőjére, majd a “Palócok Szépe-Tisza Királynő” választásra. Lesz „Palóc Lakodalmas”, fellép a BaRaKazenekar és Mónus József előadását hallgathatják meg a résztvevők. A nap folyamán levetítésre kerül a Duna Televízió Szerelmes földrajz című sorozatának azon része, melyben Duray Miklós mutatja be a Palócföldet.

A harmadik napon, vasárnap a Palóc Szövetség mutatkozik be és ismerteti a csatlakozási lehetőségeket, majd az ökumenikus istentiszteletet követően újabb palóc közösségek előadásaira, bemutatkozásaira kerül sor. A rendezvény záróünnepéllyel ér véget.

Képgalériánkat tekintse meg ITT>>.
A rendezvényt Eseménynaptárunkban ITT >>> érhetik el.

Beke Beáta, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53207,52923,50141,47985,47569″}