55637

Hattól tizennyolc évig tartó tankötelezettséget javasol Szlovákiában a Kereszténydemokrata Mozgalom. A hatályos törvények szerint a tankötelezettség jelenleg 6-tól a 16 éves korig tart az országban. Miroslava Szitová, a KDH alelnöke a SITA hírügynökségnek úgy fogalmazott, rendszerszintű változtatást terveznek e téren, ami csökkenthetné a munkanélküliséget, elsősorban a fiatal munkanélküliek számát.

A KDH által javasolt további intézkedés a fiatalok megsegítése érdekében a duális oktatás, azaz az oktatás és a gyakorlati képzés lenne, amely során a fiatalok szakmai készségekre és gyakorlati tapasztalatokra tennének szert a régióbeli vállalkozók segítségével.

„További rendszerszintű intézkedés a munkanélküliség csökkentésére a jó vállalkozói közeg kialakítása, illetve a kezdő vállalkozók és a végzős hallgatók megfelelő előkészítés és feltételek alapján való támogatása. Javasoljuk továbbá a befogadó munkaerőpiac és a szociális gazdaság támogatását is” – fogalmazott az alelnök asszony, aki szerint az érdeklődés gyors növekedésének oka az utóbbi években a fiatalok részéről a főiskolai tanulmányok iránt éppen a munkanélküliség. „Az elmúlt 15 évben a főiskolai tanulmányok iránt érdeklődő fiatalok száma csak azért növekedett olyan gyors ütemben, mert a középiskolai tanulmányaik befejezése után nem találtak munkahelyet. A főiskolai tanulmánnyal csak az oktatási időszakot szerették volna meghosszabbítani, s elkerülni így a munkanélküliségi nyilvántartásba vételt” – jelentette ki a kereszténydemokrata alelnök. Szerinte azonban az elképzelés, amelynek célja a bármilyen felsőoktatási intézményre való felvétel nyerése, azaz az oktatás időszakának meghosszabbítása és bármilyen főiskolai oklevél megszerzése, majd ezt követően munkahely szerzése volt, megbukott. „Igaz, hogy több a főiskolát végzett végzősünk, ám a fiatal munkanélküliek Szlovákia munkanélkülijeinek az egyharmadát teszik ki” – mondta.

Ettől is nagyobb probléma véleménye szerint a hosszan tartó munkanélküliség és a foglalkoztathatatlanság. „Az a fiatal, aki az iskolarendszer 10 éves tankötelezettsége és a 16. életévének betöltése után munkahely híján hosszabb időre bekerül a szociális rendszerbe, és állandó szociális segélyre szorul, foglalkoztathatatlanná válik” – fogalmazott Szitová. Ha fiatal korukban nem tesznek szert munkavégzési szokásokra, nem élnek el sikereket, nem tudják magukat megvalósítani, fokozatosan elveszítik a motivációt, jelentkeznek a szociális és lelki jellegű gondok, s gyakran szenvedélybetegekké válnak, mondta.

A kormány azonban Szitová szerint csak olyan intézkedésekkel reagál ezekre a problémákra, amelyek nem rendszer szintűek, és hosszú távon tarthatatlanok. „A duális oktatásról szóló megszavazott törvény nem elérhető és nem vonzó azon kis- és középvállalkozók számára, akik segíthetnének a fiatalok foglalkoztatásában azokban a régiókban, ahol a legnagyobbak a gondok. A kormány által szorgalmazott támogatásnyújtás segít ugyan a fiatalok foglalkoztatásában, hosszú távon azonban nem tartható fenn, mivel a pénzeszközök kimerítése után a fiatalok számára létrehozott munkahelyek fokozatosan megszűnnek” – fűzte hozzá Szitová.

dé, Ferlvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55539,54789,54749,55563″}