55625

Több felvidéki és magyarországi sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy érdekes helyzet alakult ki a Slovanban. Arról már a Felvidék.ma-n is írtunk, hogy a nagy szlovák nemzeti csapatnak kikiáltott pozsonyi Slovan három felvidéki magyart is soraiban tud. Mi több, gyakorlatilag ők repítik a gárdát, így a csapatukat igen, a magyarokat annál kevésbé szerető radikalizmusukról és sovinizmusukról hírhedt ultrák igencsak zavarban vannak mostanság.

Ezt csak tetőzte a csallóközi Hudák Dávid nyilatkozata, aki a tavalyi szezont az Újpest csapatában töltötte. Elmondása szerint jól érezte magát Budapesten, de a klub sokallta érte a 300 ezer eurós kivásárlási árat, ezért visszatért Pozsonyba, ám nem zárta ki lehetőségét, hogy a jövőben még visszatérjen az NB1-be.

A fiatal védő Saláta Kornéllal alkotja az égszínkék Slovan utolsó védfalát, akivel magyarul beszélnek a pályán is, hogy az ellenfelek ne értsék őket. Gondjuk ezzel a taktikával csak a DAC ellen adódhat, ám a legutóbbi dunaszerdahelyi találkozón Hudák pont nem játszott.

A belső védő a Rózsahegy ellen egyébként megszerezte élete első élvonalbeli találatát is. Bár mostanság nem ritka, hogy magyar góloknak kell, hogy örüljenek a slovanisták. A találkozón Hudák mellett a másik találatot a magyar válogatott Priskin Tamás szerezte, a végeredmény 2:1 lett. Ehhez hasonló esetre legutóbb a szezon nyitófordulójában is volt példa, akkor Priskin mellett Saláta jegyzett gólt, melyet szintén 1:2-re nyertek Aranyosmaróton.

A túl magyaros hangulat a szurkolótáborában igazán, játékoskeretében viszont kevésbé magyar DAC ultráinak nem igazán tetszik. Persze nem azért, mert tehetséges magyarokat láthatnak a szlovák ligában focizni, hanem mert magyarként pont a szlovák nacionalizmus kultuszcsapatába igazoltak. Nyomdafestéket nem tűrő megnyilvánulásaikkal a korábbi években rendszerint Salátát is megtalálták, ám miután Dunaszerdahelyre szerződött a garamkövesdi labdarúgó, a fellegekig magasztalták és megszerették. Legutóbbi DAC-Slovanon már nem Salátát, hanem az ellenük találatot szerző Priskint illették válogatott jelzőkkel.

Csonka Ákos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55522,55340,55161,55359,55079,54730,54475,53988″}