55239

„Gyermekkorom egyik bűvös városa, amelyről azt képzeltem, valahol az Üveghegyen is túl fekszik. Pedig nem volt, nincs, nem hogy az Üveghegyen, de még csak a Bükkön túl sem” – vezeti fel a Gömörország 2015-ös nyári számát B. Kovács István főszerkesztő , s ez a bűvös, befogadó város, mint később kiderül, Miskolc, amely a 19. század utolsó harmadáig, amíg Budapest át nem vette ezt a szerepet, a példa volt a gömöriek, kivált pedig Rimaszombat számára.

Borsod fővárosába látogat a Gömörország idei nyári száma, hogy megidézze azt a várost, amely olyan jeles gömörieket fogadott be, – miután szülőföldjükről száműzte őket az aktuális hatalom –, mint ifj. Rábely Miklós, Fábián Vilmos, de több jeles miskolci, mint Koncz Károly György, Balázs István vagy Bodnár Mónika is gömöri gyökerekkel rendelkezik. A szám tematikus részének szerzői nagyrészt miskolci helytörténészek, így olvashatunk gróf Serényi Béla miskolci képviselőjelöltségének történetéről (Bodnár Mónika), egy méltatlanul elfeledett gömöri építőmesterről, Miks Ferencről (Derecskei Gyula), Holló Barnabás szobrászművészről (Goda Gertrúd), Gömör árucseréjéről és annak miskolci kapcsolatairól (Viga Gyula), Csoltói Basó Mátyás felemelkedéséről és bukásáról (Nagy Zsolt), az Eperjesi Jogakadémia 1918-as Miskolcra költöztetéséről (Herczeg Tünde), Márai miskolci látogatásáról (Hideg Ágnes), s az 1962-es Istvánffy Gyula Honismereti Gyűjtőpályázat egyik pályamunkáját, Evva Margit dolgozatát is elolvashatják.

Gaál Lajos Nógrád természeti örökségei közül ezúttal a Mucsinyi-barlangot mutatja be, Kiss László Tornalja jeles orvostudósát, Török Jánost, Zsupos Zoltán egy 1692-ben Rédován megtörtént különös esetet mesél el, míg Csáky Károly Apátújfaluba tesz néprajzi látogatást. Németh-Bozó Andrea a 80 éve született Bacskai Béla emlékét idézi meg, s a Futárszalonban olvashatják Fülöp Antal írását. A lap beszámol a Magyar Örökség Díjak átadásáról, és a Jánosiban, a kitelepítésekre emlékező emlékünnepségről is.

A folyóirat kapható a rimaszombati és tornaljai Tompa Mihály Könyvesboltokban, de megrendelhető a szerkesztőség címén (Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület, Vasutas u. 1, 979 01 Rimaszombat) is.

jdj, gomorilap.sk/ Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53860,48569,47019,44064″}