53326

Az OĽaNO kész arra, hogy a választási kampányában bemutassa a roma közösségért felelős kormánybiztos, Peter Pollák eredményeit. Az ellenzéki párt elnöke, Igor Matovič szerint Pollák eredményei jók, s erről a választóknak is tudniuk kell. „Beszélnünk kell erről, mert az emberek azt hiszik, a roma probléma akkor oldódik meg, ha az utcán egyszer csak egyetlen romát sem látunk majd” – fogalmazott Matovič. A pártelnök szerint a kormánybiztos legmerészebb lépése az a törvény volt, amelynek értelmében minden hosszú távon munkanélkülinek le kell dolgoznia a szociális juttatást, s ez elsősorban a romákat érinti. „Peter Pollák nem félt kiállni ezzel a törvénnyel a romák elé” – mondta.

De hogy milyen is lesz pontosan Pollák kampánya, egyelőre nem teljesen világos. A kormánybiztos főleg magyarázni fogja a tetteit. A kérdésre, hogy vállalná-e az OĽaNO a választás után újra ezt a tisztséget, Matovič azt felelte, mozgalma kormánytagságra készül. „Úgy hiszem, hogy nem leszünk ellenzékben, így aztán ezzel nem is foglalkozom. De biztosan nem sajnáljuk, hogy annak idején elfogadtuk ezt a tisztséget. Megmutattuk, hogy tudunk felelősségteljesen viselkedni, és nem félünk Szlovákia nyilvánvalóan legbonyolultabb problémájától sem” – fűzte hozzá az OĽaNO elnöke.

Pollákot azonban ténykedése alatt több bírálat is éret. A KDH képviselői például azt rótták fel neki, hogy nem fogja össze a romákat, hanem inkább megosztja azokat, és hogy a feszültség a többség és a roma közösség közt csak tovább növekedett. A javaslatait marketingjavaslatokként jellemezték, nem pedig rendszer szintűekként. De Pollák leváltását követelte a Szlovákiai Roma Kezdeményezés is, amely szerint az OĽaNO politikai céljaira használja fel a tisztségét. Pollák távozását akarta a Szlovákiai Roma Unió is, mert állítólag nem a problémakör megoldásával foglalkozik.

„Több tíz roma párt létezik. Némelyek csupán azzal a céllal működnek, hogy a választás idején megfelelően motiválják az embereket a romatelepeken, ezért aztán így is néz ki a dolog. Nem is akarom véleményezni ezeknek az embereknek a tévelygéseit” – fűzte hozzá Matovič.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52251,45019,43068″}