55533

A Fico-kormánynak tájékoztatnia kellene az embereket arról, hogy mennyibe kerül majd az adófizetőknek a brit Jaguar Land Rover autógyár – jelentették ki az ellenzéki liberálisok (SaS) mai sajtótájékoztatójukon, melyen felszólították a miniszterelnököt, hozzon nyilvánosságra minden olyan információt, ami a brit autógyár beruházásával és az állam szerepvállalásával összefüggésben felmerül.

Minden befektetőnek örülünk, kiváltképp, ha egy olyan jelentős vállalatról van szó, mint a Jaguar. Ugyanakkor mindennek megvan az ára, és minden esetben jogos a mennyibe kerül kérdése – jelentette ki Richard Sulík, a liberális párt elnöke. Ha az állami szerepvállalás mértéke eléri a maximális 350 millió eurót, és ezáltal körülbelül 3000 munkahely jön létre, az azt jelentené, hogy az állam egyetlen munkahely megteremtésére 100 ezer eurót költene – vélik a liberálisok.

„Nem tudjuk, hogy Fico mi mindent ígért, ugyanakkor élünk a gyanúperrel, hogy nem voltak eléggé sikeresek az egyeztetések során, így most erőnek erejével igyekeznek ezt a befektetést megfizetni, akár aránytalan mértékben is – tette hozzá Sulík. A liberálisok ezért úgy vélik, Robert Ficoéknak minden egyes információt, amely a Jaguar-Land Rover beruházásával kapcsolatos, nyilvánosságra kell hozniuk.

Felvidék.ma
Fotó: tasr
{iarelatednews articleid=”55508,55533″}