55482

Garamkövesden nagy sikerrel rendezték meg az I. Garammenti Bordalversenyt, mely a IV. Garamkövesdi Borfesztivál szerves része volt. Az augusztus 7-i megmérettetésen szólóénekesek és énekkarok is felléptek.

„Nagyon sikeres volt a kezdeményezésünk. A bordalversenynek mintegy száz fellépője volt. A jelentkezők nagy része Garamkövesdről és környékről érkezett” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Stugel Zsanett, a  rendezvény koordinátora, a versenyt szervező Zöldfaliget Kulturális Egyesület tagja.  Hozzátette, több versenyző népviseletben jelent meg, ezzel is megteremtve az egyedi, családias hangulatot.

Mint elmondta, a bordalok mellett a dalversenyen felcsendült népdal, nóta és operett sláger is. A versenykiírást betartva a dallamok nagy része a borról valamint borászatról szólt.  A versenyzők élő zenei kíséretéről az ipolysági Szőllősy Gypsy Band gondoskodott. A szólóénekesek és énekkarok többsége Bényből, Szőnyből, Muzsláról, Ebedről, Karváról, Kémendről, valamint Kicsindről érkezett. Szinte minden korosztály képviselve volt a rendezvényen.

A garamkövesdi pincesoron felállított kisszínpadon szóló  és énekkar kategóriában mérettettek meg az énekelni vágyók. A Papp Katalin vezette háromtagú szakmai zsűri értékelte a műsorszámokat. A kórusok között a füri Fürjecskék énekkar végzett az első helyen, különlegességként furulyával kísérték fellépésüket. A szólóénekeseknél Kálmán Lilian győzött.  A résztvevők emléklapot vehettek át. „Az első három helyezettet a Szőllősy Gypsy Band fellépőként meghívta egy későbbi koncertjére” – mesélte a koordinátor. Mint kifejtette, a rendezvényt nagy érdeklődés kísérte, melyet igazi mulatós hangulat jellemezett.

Az augusztus 7-én és 8-án lezajlott Garamkövesdi Borfesztiválon a község határában lévő pincesor 11 pincéje nyitotta ki kapuit az érdeklődők előtt. A koordinátor megjegyezte, a tavalyi kedvezőtlen időjárás ellenére a helyi borászok minőségi borokat tudtak kínálni a hétvége folyamán, s az édes borok mellett kedveltek voltak a száraz borfajták is.

Kísérő programként a pincesoron felállított nagy-, illetve kisszínpadon különféle kulturális műsorokkal szórakoztatták a fesztiválozókat. Szombat este a nagyszínpad vendége Balázs Fecó volt.  

Pásztor Péter, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”51039,47858,47806,55313″}