55377

A várható programokról Keszegh Margit, az egyesület elnöke tájékoztatta a Felvidek.ma-t. Százkilencven éve, 1825. február 18-án született a nagy magyar író, mesemondó, Jókai Mór. Ebből az alkalomból Jókai Mór- Emlékévet hirdetett a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület (JKME), melynek kapcsán számos rendezvényre kerül sor Jókai szülővárosában, Komáromban.

“A Jókai – Emlékév keretén belül egyik fontos feladatunk a Jókai Mórhoz kötődő emlékhelyek felkarolása és népszerűsítése. Komáromban több ilyen emlékhely is van, amelyhez nem csak a Jókai család, de az író regényei is kötődnek” – mondta el Keszegh Margit.

Az emlékév kapcsán rövidfilm-sorozat is készül a Komáromi Városi Televízió közreműködésével. A hét részes összeállításban szakemberek beszélnek Jókaihoz kötődő helyekről Komáromban, valamint az író munkásságának helyi vonatkozásairól. Bemutatásra kerül Jókai szülőháza a Király püspök utcában, későbbi lakhelye a Határőr utcában, a Jókai filagória az Erzsébet szigeten és a Jókai szobor a belvárosban. Az emlékhelyeket Mácza Mihály történész mutatja majd be.
Ugyancsak az összeállításba kerül a Jókay család sírkertje a komáromi temetőben, a családi pad a református templomban – ezeknek a bemutatására Fazekas László püspök urat kérték fel. Kustyán Ilona nyugalmazott magyar-latin szakos tanárnő az író életéről beszél majd, de külön részben kerülnek feldolgozásra a Jókai regényeiben fellelhető komáromi utalások. A rövidfilm-sorozatban megszólal Keszegh Margit, a JKME elnöke is, akitől megtudtuk, hogy a négy-öt perces filmeket szeptembertől hetente sugározzák majd a Komáromi Városi Televízióban.

„Terveink szerint a rövidfilmeket DVD formájában eljuttatjuk a komáromi iskolákba is és felkerül a világhálóra is. Ezen filmek felhasználásával QR kódok is készülnek, amelyek az egyes helyszíneken, de szórólapokon is elérhetővé teszik a videókat okostelefonokon keresztül” – árulta el a részleteket az egyesület elnöke.

A JKME fontos tennivalói közé tarozik a Jókay család sírhelyének rendbe tétele a komáromi református temetőben – tudtuk meg Keszegh Margittól. A munkák Ryšavý Boldizsár vállalkozó szakmai felügyelete mellett és a városi önkormányzat segítségével valósulnak meg. A családi sírnál felújítják a kerítést, megtisztítják és konzerválják a sírkövet, majd a feliratokat újra festik. Szeretnék a sír környékét is rendbe tenni, továbbá a sírt megjelölő információs táblát lecserélni, mivel a jelenlegit a rozsda eszi.

Az ősz folyamán a Duna Menti Múzeummal és a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve valósul majd meg a Jókai szimpózium és kiállítás a komáromi múzeum Nádor utcai épületében, a Kultúrpalotában. A kiállítás – Jókai plakátokon – egy újfajta megközelítésben mutatja be az íróhoz kötődő gondolatokat, pillanatokat a fiatal és tehetséges Porpáczy Zoltán tervezőgrafikus plakátjai révén.

Az egyik közösségi oldalon felfutott Napi Jókai képanyagára épülő kiállítás modern köntösben tálalja Jókait és regényeit. A képi világ segítségével, az ún. „plakátnyelvvel” hozza közelebb a 21.századi emberhez a nagy író klasszikus írásait. Komárom város önkormányzatának támogatásával megvalósuló bemutatóra előreláthatólag októberben kerül sor.
Ugyancsak rendhagyó formában igyekszik közelebb hozni Jókai Mórt a mai komáromiakhoz az a kvíz, amelyre a „Komáromi nyár 2015″ rendezvénysorozaton belül kerül sor. Augusztus 22-én, szombat délután, a Klapka téren játékos formában kicsik és nagyok együtt fedezhetik fel újra a nagy íróhoz, mesemondóhoz kötődő tudnivalókat. „ A Jókai kvíz kitöltői a szórakozás mellett ajándékot is kapnak, érdemes lesz tehát családostul kilátogatni a Klapka térre!” – árulta el portálunknak Keszegh Margit.

A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület 1911-ben Komáromban alakult kulturális társaságként. Főként Jókai Mór emlékének ápolásával foglalkozik. 1913-ban az egyesület gyűjtésének köszönhetően épült meg a Kultúrpalota. 1937-ben az egyesület közadakozásból felállította Komárom belvárosában Jókai szobrát, Berecz Gyula komáromi művész alkotását. 1945 után beszüntették az egyesület működését, majd a rendszerváltás után újra indulhatott. A rendezvényeik és Jókaihoz kötődő pályázataik jelenleg az egész Kárpát-medencében ismertek.

SzE, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53303,51889,51202″}