55407x

A Nagyszelmenci Finire Csemadok Alapszervezet idén is megrendezi a Színház a határon című rendezvényét. A harmadik alkalommal megvalósuló programsorozatot az Ung-vidéki Nagyszelmenc község szabadtéri színpadán, illetve annak környékén tartják augusztus 7-én és 8-án.

A kétnapos műsor középpontjában a színjátszás áll majd, miközben több egyéb kulturális és szórakoztató program várja a vendégeket. Augusztus 7-én 18 órától kezdődik a Pósa Bácsi meséi című Bábjáték a Kalamajka Bábszínház előadásában. Augusztus 8-án 15:30-tól képkiállítás nyílik a Nagyszelmenc-Kisszelmenc közötti határ utolsó éveiről Európa utolsó vasfüggönyének végnapjai címmel. Közben 16:30-tól színes programokkal várják a közönséget: fellép Fulajtár Bernát lakodalmas vőfély, majd 17:45-től az Encore zenekar ad koncertet, 18:30-tól a Kassai Thália Színház színészeinek előadásával folytatódik a program, majd 20:30-tól a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt tekintheti meg a nagyérdemű a 4 Dance Club Táncstúdió előadásában. A délutáni program során a gyermekeket ugrálóvár is várja.

55407„Olyan rendezvény megvalósítását tűztük ki célul, ami segít színesebbé tenni az itt élők kulturális életét. Mivel a legközelebbi magyar színház a száz kilométerre fekvő Kassán található, adta magát az ötlet egy színházi fesztivál megrendezésére. A fő cél tehát az volt, hogy közelebb hozzuk a színházat, a kultúrát a község és a környék lakosaihoz” – mondta el a Felvidék.má-nak Matyi Tamás.
Az önkormányzat támogatásával megvalósuló programok ingyenesek. „Ahogy az elmúlt években, úgy idén sem szedünk belépőt, mert tisztában vagyunk azzal, hogy vidékünk emberének minden centet meg kell becsülniük. Sokan vannak, akik nem biztos hogy eljönnének, ha fizetniük kellene. A célunk az, hogy minél több ember kilátogasson” – nyilatkozta Matyi.

A program egyik jelentős eseménye idén az a képkiállítás, ami a Csehszlovákiához, majd Szlovákiához csatolt Nagyszelmenc és a Szovjetunió, majd Ukrajna által bekebelezett Kisszelmenc között húzódó határ történetéről szól. A tárlat szervezői az elmúlt évtizedek fényképeit gyűjtötték össze a közismert és hírhedt határról, hogy felnagyítva kiállíthassák, majd vándorkiállítás formájában bemutathassák szerte a Kárpát-medencében.
A Nagyszelmenci Finire Csemadok Alapszervezet kilenc fiatal elhatározásából alakult meg 2012 tavaszán.
A szervezet nevében azért szerepel a finire, vagyis a határ szó latin megfelelője, mert Nagyszelmenc a falut Kisszelmenctől elválasztó határszakasz által vált közismertté. A finirések általános célja hozzájárulni a nagyszelmenci közösségi élet fellendítéséhez. Ennek érdekében szerveztek már több megemlékezést, filmvetítést, bált, kirándulást, gyereknapot, mikulási és karácsonyi ünnepséget, táncházat és sportnapot.

Varga Tibor, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54616,52163,48893″}